http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8687-zrinyi-napok-tobb-mint-ketszaz-hagyomanyorzo-eleveniti-fel-a-kitorest-szigetvaron#sigProId8c346333da
Szeptember 7. és 10. között rendezik meg Szigetváron a Zrínyi Napok programsorozatot, amelyen több mint kétszáz hagyományőrző részvételével elevenedik meg a hadvezér Zrínyi Miklós kitörése - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Magyar Alkotóművészet Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) közleménye szerint a hagyományőrzők az 1566-os ostrom leghíresebb jelenetének, a kitörésnek állítanak emléket történelmileg hiteles rekonstrukciójukkal. A szeptember 9-én, szombaton 12.00 órakor és szeptember 10-én, vasárnap 17.00 órakor tartott programon mintegy 220-230 hagyományőrző vonul fel - ismertették, megjegyezve, hogy 170-180 török és magyar harcos, köztük 13 lovas, továbbá 41 nő és gyerek vesz részt a programban.
A mintegy 16 tábor tagjai az ország számos pontjáról érkeznek Egertől, Ráckevén és Sárváron át Kőszegig, de a környékből: Siklósról, Pécsről és Simontornyáról is vendégül látnak majd hagyományőrzőket Szigetváron. A harcosok ugyanis több mint 60 puskát, valamint 14 ágyút is magukkal hoznak. A látványos lovas párbajokkal kísért program az ó- majd az újváros elvesztését követően a várfalon belül folytatódik. A csapatok bevonulnak a kitörés eredeti helyszínére, ahol ismét felépül a palánkvár a szigetvári vár eredeti nyomvonalát követve - írták.
Az összegzés kitért arra is, hogy a programok között ismét felcsendülnek magyar és török dallamok a 16. és a 17. századból. Tájékoztatásuk szerint Erdal Salikoglu, Csörsz Rumen István és Gy. Szabó András előadásában Hunyadi Jánostól Zrínyi Miklós koráig hangzanak fel históriás énekek, valamint török és magyar irodalmi-zenei szemelvények szeptember 9-én, szombaton 14.00 órakor, a dzsámiban.
Szigetvárra látogat a Khamoro Táncszínház Sárközi üzenete. című előadása, amelyet a nézők szeptember 9-én, szombaton 17.00 órakor, valamint szeptember 10-én, vasárnap 13.00 órakor a Zrínyi téri színpadon láthatnak.
Idén is színpadra állítják Moravetz Levente Zrínyi 1566 című rockmusicaljét a Jászai Mari-díjas Sasvári Sándor, Szomor György, Feke Pál és Beleznay Endre közreműködésével. Ugyancsak műsorra tűzik Moravetz Levente A fejedelem című - II. Rákóczi Ferencről és a Rákóczi-szabadságharcról szól - zenés színpadi művét is. Tavaly a Zrínyi-emlékév keretében a baranyai városban megrendezett Zrínyi Napok eseményein mintegy ötvenezer érdeklődő vett részt - közölték korábban a szervezők az MTI-vel.
Forrás: MTI