Hátrányos helyzetű diákok számára készségfejlesztő programokat indít a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hogy segítse bekerülésüket a felsőoktatásba, elsősorban a matematikai, a természettudományi, az informatikai és a műszaki szakokra.

A felsőoktatási intézmény az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) 788 millió forintos forrásából megvalósuló projektben a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a PTE konzorciumi partnere. A program az Európai Stratégiai Beruházási Alap támogatásával valósul meg 2021. október végéig.   

A kezdeményezés fő céljai között említették a hátrányos földrajzi, társadalmi, gazdasági helyzetből származó fiatalok képzettségi szintjének javítását, felsőfokú végzettséghez jutásuk elősegítését főként az általuk alulreprezentált szakokon. Ezen felül a matematikai, a természettudományi, az informatikai és a műszaki szakokra való jelentkezés fokozása szerepel a célok között. A 6. osztálytól kezdődően a diákok számára nyári táborokat, szakmai versenyeket, pályaorientációs tréningeket, üzemlátogatásokat és élményműhelyeket is rendeznek - áll az összegzésben.

A közleményben kitértek arra is, hogy az NJSZT elkötelezett az informatikai tehetséggondozás és informatikus utánpótlás-nevelés mellett, ezért kedvcsináló szakmai előadásokkal, programozási és robotika szakkörökkel, azokhoz kapcsolódó helyi táborokkal és a pedagógusok képzésével járul hozzá a projekt sikeréhez.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 050 megtekintés

Videó: 52 649 597 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534503

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh