Megújul a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola, és új épületet kap a Szent Bernadett óvoda. Az 1,7 milliárd forintos beruházás alapkövét pénteken helyezték el az intézmények udvarán.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az eseményen mondott beszédében hangsúlyozta: "arra van szükségünk, hogy a következő nemzedék úgy tegye boldoggá Magyarországot, hogy ne csak jól, jobban, hanem szebben is éljünk". Úgy vélte, ennek elérésében szerepet játszik az iskolai hit- és erkölcsoktatás, a mindennapos testnevelésóra bevezetése, és segíthet a mindennapos éneklés is.

Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, ami átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza, megsokszorozza - idézte a miniszter Kodály Zoltánt. Balog Zoltán utalva arra, hogy az iskola a Pécsi Egyházmegye fenntartásában van, fontosnak nevezte az egyház tanító szolgálatának jelenlétét a városban. Komlóról szólva megjegyezte: a baranyai településről példát vehetnek azon városok, amelyek úgy gondolják, valamikor erősek voltak, ma azonban nem látják a jövőjüket.

Komló nemcsak él, élni akar, fejlődik, ehhez ugyanakkor össze kellett fogniuk azoknak, akiknek fontosak a közösségek, az egyház, az iskolák és a kultúra - fogalmazott.   

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár arról szólt, hogy 1948-ban 1061 református iskolát államosítottak Magyarországon, ebből a rendszerváltáskor 250 indult újra, hasonló lehet az arány a katolikus oktatási intézmények esetében is.   

Az országot átszövő hajdani nagy egyházi iskolarendszer ma csak nyomaiban érhető tetten, de örvendetes, hogy alulról jövő kezdeményezéssel, szülők, tantestületetek támogatásával több helyen, így Komlón is sikerült megteremteni a hit megélésének lehetőségét - közölte.   

Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy Kodály Zoltán 1945-ben Pécsett hirdette meg nemzetközivé vált programját, a most megújuló komlói iskola pedig az ország első Kodály típusú ének-zenei általános iskoláinak egyike lett.   

Udvardy György pécsi katolikus megyés püspök beszámolt arról, hogy az egyházmegye és Komló vezetése öt éve dolgozik együtt intenzíven a hagyományok megőrzésén, a hit, a kultúra megújításán, erősítésén. Ennek részeként került állami fenntartásba a Kodály iskola és a Szent Bernadett óvoda. Jelezte, az európai uniós és hazai támogatásnak köszönhetően a régi, elavult ingatlan helyett épülő új óvodaépületet a jövő év nyarán, míg a tornateremmel, szaktantermekkel bővített és korszerű eszközökkel ellátott iskolát 2019 tavaszán adhatják át.

Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere azt mondta, az iskolarekonstrukcióval és óvodaépítéssel a jövő alapjait rakják le, korszerű infrastruktúrát teremtenek a jövő nemzedékek diákjai számára. "Az elmúlt időszakban lendületbe hoztuk az országot, lendületbe hoztuk a várost, fontos, hogy ez a lendület ne törjön meg, ugyanezzel a lelkesedéssel kell továbbmenni" - tette hozzá.   

Nagy Csaba (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy a megyei önkormányzat igyekszik segíteni a történelmi egyházakat fejlesztési céljaik megvalósításában. Példaként hozta fel, hogy a közgyűlés támogatta a komlói Szent Bernadett óvoda fejlesztését, s megvalósulhatott a Pécsi Egyházmegye püspökszentlászlói felújítási programja.

Forrás: MTI

Fotók: Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola

 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 718 469 megtekintés

Videó: 48 929 698 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027964

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh