Komló egyik legnagyobb hagyományra visszatekintő rendezvényére került sor a hétvégén a Közösségek Házában. Harmincadik alkalommal rendezték meg a Városi Borversenyt, melyen nemcsak komlói, hanem pécsi, ligeti, hosszúhetényi, magyarszéki, magyaregregyi és szászvári „pincemesterek” bormintái is versengtek a minősítésekért.

A tavalyinál is népesebb mezőny – 39 fehér-, 41 vörösbor- és 4 rosé – mutatta meg kellemét a Közösségek Háza jubileumi borversenyén. A hagyományoknak megfelelően borünnep zárta az idei bormustrát is. A népzene és a néptáncbemutatót követően – a rendezvényről elmaradhatatlan – Csepeli Zoltánné kertészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének egykori munkatársa, a zsűri elnöke összegezte a bormintákról kialakult képet.

A zsűri 5 oklevelet, 47 bronzérmet, 25 ezüstérmet osztott ki a nedűk között. Kitűnt, hogy 2010-zel ellentétben, 2011-ben nem kedveztek a feltételek a roséknak. Mindössze 1 ezüst- és 2 bronzzal jutalmazta őket a zsűri, ezzel szemben mind a vörös-, mind a fehérborok között 1-1 „nagyarany” minősítés is gazdára talált a bírálaton.

A fehérborok kategóriájában Szilárd László 2011-es „chardonnay”-ja ért el „nagyarany” fokozatot. Mögötte Szabó Zoltán (pécsi zöld veltelíni), Gyenis László (ezerfürtű) és Pelyhe András (vegyes) borát minősítette arany fokozattal a szakértő grémium.

A vörösborok kategóriájában Pelyhe András 2009-es évjáratú „cabernet franc” borával – a mustra legjobbra értékelt mintájaként – érdemelt ki „nagyarany” minősítést. Szilárd László „cabernet sauvignon”-ja és Kerekes Sándor „merlot”-ja pedig aranyérmet szerzett.

A rosék között Szilárd Antal „cabernet félédes” bora – a kategória legjobbjaként – ezüstéremmel zárta az idei bírálatot.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 312 677 megtekintés

Videó: 51 190 375 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7326617

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh