http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9481-kezdodik-a-bekamentes-sikondan#sigProId7148b80f65
Megkezdődött a békák vándorlása, elindultak az első erdei békák Sikonda térségében. A békamentő háló kihelyezésére március 13-án kedden délelőtt 10.00 órától került sor az út mellett.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve 2003 óta végzi a békamentést Sikondán. A mentés ott szükséges, ahol a békák vonulási útvonalát forgalmas közlekedési út keresztezi. A szárazföldi békák élete csak a peterakás idején van vízhez kötve, ezen az időszakon kívül többnyire erdőben élnek.
Kora tavasszal a napsugarak első melengető hatására a telelőhelyükről tömegesen megindulnak e kétéltűek a vizek felé. Ilyenkor a nőstény béka van különösen nagy veszélynek kitéve, „aki” fajtól függően 800-12000 petét cipel magával, így mozgása különösen nehézkes. Ezt még nehezíti, hogy a hímek gyakran már vonulás közben ráakaszkodnak a petehordozókra. A békák útra jutását egy háló elhelyezésével akadályozzuk meg, amely Sikonda esetében 800 méter hosszan van kifeszítve az út mentén. A hálóba került békákat naponta kétszer, napkeltekor és naplementekor kell összegyűjteni, vödörbe tenni, majd átvinni az úton, és a tóba vagy a tó mellé helyezni.
Forrás: Erdőzúgás Magazin