http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9729-hat-nagyszinpadi-bemutatot-tervez-a-2018-2019-es-evadban-a-pecsi-nemzeti-szinhaz#sigProIdd4305d2f00
Hat nagyszínpadi bemutatót tervez a 2018/2019-as évadban a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ), köztük Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című komédiáját, és Jules Massenet operáját, a Manont is műsorra tűzik - mondta el a teátrum igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Pécsett.
Rázga Miklós közölte: az előbemutatót május 25-én tartják Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékának premierjével. Kálmán Imre operettjét, a Montmartre-i Ibolyát október 12-én, Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát pedig december 7-én állítják színpadra a nagyszínházban. Dürrenmatt darabját Keszég László rendezésében február 1-én láthatja először a publikum - tette hozzá. A kamaradarabokra térve a direktor jelezte, hogy október 13-án tartják Fábián Péter Értelmiség munkacímű társadalmi szatírájának ősbemutatóját. A PNSZ kamaraszínházában Rossini Hamupipőkéjét május 18-án, Michael Ende A pokoli puncs-pancs című zenés varázsjátékát szeptemberben, Pataki Éva Edith és Marlene című zenés játékát október 26-án, Peter Handke szavak nélküli - Az óra címet viselő - darabját pedig december elsején tűzik műsorra - sorolta Rázga Miklós.
Ugyanott lesz látható február 8-án Lars von Trier Főfőnöke, a vígjátékot Paczolay Béla rendezni. Szintén a kamaraszínházban állítják színpadra a Pécsi Balettel koprodukcióban megvalósuló Csajkovszkij-mesebalett, A csipkerózsika Bozsik Yvett-féle változatát. Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész, a tavaly önálló intézménnyé vált Pécsi Balett ügyvezetője beszámolt arról, hogy PNSZ nagyszínpadán mutatják be a tánctársulat és a teátrum közös produkciójaként a Rómeó és Júlia című balettet szeptember 14-én. A táncművészet aktuális tendenciáiról szólva kifejtette, hogy a tematikus, cselekményes balettek ideje van jelenleg világszerte és műsortervüket is ennek megfelelően állították össze.
Gulyás Dénes, a PNSZ operatagozatának vezetője elmondta, hogy január 11-én tartják Jules Massenet Manonjának bemutatóját, amelyet francia nyelven adnak elő. Új magyar kamaraopera is készül Akutagava Rijunoszuke japán szerző művéből a Zeneakadémia hallgatóinak részvételével, amelyet a tervek szerint jövő júniusban mutatnak be először Pécsen - hangsúlyozta a Kossuth-díjas operaénekes.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a térség újraválasztott fideszes országgyűlési képviselője a többi között a teátrumnak a kulturális alapellátásban betöltött szerepét méltatta. Az új kultúrpolitikának is szándéka lesz a program folytatása, hogy a vidék Magyarországán megerősítse a minőségi kultúrához való hozzáférést - jelentette ki. Az államtitkár fantasztikus eredménynek nevezte, hogy míg 2009-ben 5,5 millió színházjegyet váltottak Magyarországon, ez a szám 2017-ben 7,1 millióra nőtt, ami nyolc év alatt 50 százalékos emelkedést jelent.
Hoppál Péter kiemelte azt is, hogy a PNSZ állami támogatása az elmúlt négy évben 100 millió forinttal növekedett, amelynek következtében a társulat sokkal több előadást is vállalt, azokra pedig volt kereslet a nézők részéről. Egyúttal elismerően szólt arról, hogy a Pécsi Nemzeti Színház bő száz esztendős történetében csak az elmúlt két-három évben fordult elő, hogy a fizető nézők száma az évadokon belül lépte át százezret.
A csütörtöki eseményen a baranyai megyeszékhely pécs-vasasi településrészén, az egykori bányászotthonból kialakított, jelenleg óvodaként működő épület dísztermében köszöntötték a PNSZ idei évadának százezredik nézőjét. A két bérlettel megajándékozott látogatót a Mecseki Szánbányák Vasasi Nyugdíjas Alapszervezetének az eseményen jelenlévő mintegy ötven tagja közül sorsolták ki, akik még áprilisban vettek részt a Muzsika hangja című előadáson.
A jövő évadra szóló bérletek árusítása május 15-én kezdődik - hívta fel a figyelmet Rázga Miklós, aki arról is beszámolt, hogy a jövő évadban négy budapesti, valamint hat kaposvári színművészeti hallgató fog vendégszerepelni a teátrumban.
Forrás: MTI
Fotók: PNSZ