http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9816-ismet-amator-szinjatszok-toltik-meg-a-szinhazat#sigProId0875c151f2
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is, a színház korlátozott befogadóképessége miatt előzetesen kell jelentkezniük a nézőknek a Komlói Amatőr Színházi Fesztiválra. Ezt személyesen vagy telefonon a komlói Színház- és Hangversenyteremben tehetik meg.
Az eddig befutott igények azt mutatják, hogy az érdeklődés ezúttal is jelentős, vannak azonban még szabad férőhelyek. A szervezők idén is telt házra számítanak. Valamennyi előadás megtekintése ingyenes. A bő két hét múlva kezdődő, május 31-étől június 3-ig tartó, a magyar nyelvű, amatőr színjátszás legjobbjait felvonultató seregszemle előkészületei gőzerővel zajlanak – a műsorrend összeállt, tizenegy darabot válogattak be a versenyprogramba.
Az eddigieknél jóval magasabb, mintegy 15,1 millió forintos költségvetésből gazdálkodó fesztiválon minden eddiginél gazdagabb Off-program kínálat várja a résztvevőket – a nyitó napon két koncertet is láthat a közönség: a komlói 40+ Zenekar szórakoztatja a látogatókat a Súgólyuk Színház énekeseivel kiegészülve a 48-as téren felállított szabadtéri színpadon 21 órától, majd a kópházai What’sUpCi zenekar alapozza meg a fesztivál hangulatát.
Pénteken az Attila Fiai Társulat ad koncertet a színház előtti téren, Kalapács József, Rudán Joe, Varga Miklós és számos hazai kiváló rockzenész közreműködésével. Szombat este a Budapest Jazz Orchestra kínál kiváló kikapcsolódási lehetőséget. A Queen együttes dallamait Wolf Kati, Kocsis Tibor és Csordás Levente előadásában, jazzstílusban élvezheti a publikum. A vasárnapi díjkiosztó előtt Vastag Csaba és barátai várják a zenekedvelőket. A négy napos fesztivál valamennyi programja ingyenes.
Forrás: bama.hu
Fotók: KASZT