Második hónapja mutatott emelkedést Kína ritkaföldfém-kivitele júliusban annak ellenére, hogy Peking kilátásba helyezte bányászati terméke exportjának korlátozását az amerikai szankciókra válaszul.

Az elsősorban elektronikai eszközök gyártásához használt alapanyagok kivitele a kínai vámhatóság csütörtökön közölt adatai szerint a múlt hónapban 5243 tonnát ért el, vagyis 32 százalékkal nőtt a júniusi 3966 tonnához képest. Éves összevetésben a ritkaföldfémek exportja ezzel 15,8 százalékkal emelkedett júliusban, és a legmagasabb eredményt produkálta tavaly december óta.    

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság még május végén, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások elakadása után azzal a bejelentéssel állt elő, hogy Kína a belföldi keresletet fogja előtérbe helyezni a ritkaföldfémek bányászatának fejlesztését szolgáló intézkedéseiben. Ez komoly érvágást jelentene a kínai beszállítókra támaszkodó gyártóknak világszerte, Kínában termelik ki ugyanis a legnagyobb mennyiségben a ritkaföldfémeket a világon, a globális termelés mintegy 85 százaléka onnan származik. Az ásványoknak ez az összesen 17 kémiai eleme kulcsfontosságú alapanyagnak számít az elektronikai termékek, félvezetők, valamint különféle hadiipari felszerelések gyártásában.    

A kínai vezetés május végén kilátásba helyezte, hogy korlátozni fogja az elsősorban elektronikai és katonai eszközök gyártásához használt ritkaföldfémek exportját az után, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium  feltette a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Washington emellett nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből.   

Peking az eddigi fenyegetései dacára egyelőre nem vezetett be korlátozásokat a kivitelre vonatkozóan, de az érintett gazdasági szereplők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a helyzetet, hiszen a májusi szankciók óta az Egyesült Államok újabb pótvámok bevezetését jelentette be a korábbi büntetővámok által nem sújtott, 300 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre szeptember 1-étől, Kína pedig ellenlépéseket ígért.    

A kínai ritkaföldfémipar résztvevőit tömörítő szervezet egy szerdán kiadott nyilatkozatban úgy foglalt állást, hogy a kínai árucikkeket sújtó amerikai büntetővámok egyoldalú és protekcionista eszközök, és elítélte a Kínával szemben alkalmazott "zaklató magatartást". A szervezet szerint azonban a ritkaföldfémeket értékesítő vállalatoknak egyaránt bővíteniük kell a külföldi és a belföldi piacaikat.     

Az év első hét hónapjában a kínai ritkaföldfém-export 28476 tonnás mennyiséget tett ki, a múlt év azonos időszakához képest ezzel 7,3 százalékkal mérséklődött.    

Peking az év második felére vonatkozó ritkaföldfém-kiviteli kvótákat egyelőre nem jelentette be.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 145 240 megtekintés

Videó: 52 660 749 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535484

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh