http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9855-ket-lemezt-jelentettek-meg-benjamin-schmiddel-a-pannon-filharmonikusok#sigProId26286d6233
Két lemezt jelentetett meg a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) rezidens szólistájuk, Benjamin Schmid osztrák hegedűművész közreműködésével - közölte az együttes az MTI-vel.
A közleményben felidézték, hogy az egyik felvétel még 2016 telén készült, és az osztrák Gramola kiadó gondozásában jelent meg. Azon Bartók Béla első és második hegedűversenye hallható. "Nem egy újabb Bartók-felvétellel akartunk előállni, hanem a Bartók-felvétellel" - idézte az összegzés az osztrák művészt.
A Csajkovszkij hegedűversenyét és Dvořák f-moll románcát tartalmazó másik - a német Oehms Classics által kiadott - hanganyagról szólva kiemelték, hogy a felvételt a hónap lemezének is megválasztotta a kiadó. Mint hozzátették, a német kiadó a 2017 őszén rögzített felvétel megjelentetésével ünnepli a világhírű osztrák szólista ötvenedik születésnapját.
Mindkét, májusban megjelent lemezen Bogányi Tibor rezidens karmester dirigálta a pécsi együttest. A közlemény szerint Benjamin Schmid a karmesterről úgy nyilatkozott: "arrafelé tereli a zenét, ahol lennie kell, nem tökéletességet akar a tökéletesség kedvéért, hanem tökéletességet a zene kedvéért".
Forrás: MTI