Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: idén is mintegy tízezer nézőre számítanak a pécsi belvárosban található Káptalan utcai szabadtéri színpadon. Tavaly csaknem végig telt házas érdeklődés kísérte a darabokat - jegyezte meg. Tájékoztatása szerint tartalmas kikapcsolódást fognak nyújtani ebben az évben is a közönségnek, hiszen tizennyolc estén át tucatnyi produkciót tűznek majd műsorra. A könnyedebb színművek mellett elgondolkodtató darabok is szerepelnek a programban - tette hozzá. Utóbbiak között említette John Osborne színművét, a Dühöngő ifjúságot, Jez Butterworth Mojo című gengszterkomédiáját, illetve a tavalyi Szegedi Szabadtéri Játékokon nagy sikerrel játszott, Hajnali részegség című szerelmes színművet.

Vidákovics Szláven kiemelte, hogy a meghívott előadások mellett idén is láthat pécsi bemutatót a közönség. A hagyománynak megfelelően a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen viszik színre Francis Veber Balfácánt vacsorára című fergeteges vígjátékát Lipics Zsolt és Józsa Richárd főszereplésével, Nagy Viktor rendezésében.   

A Pesti Művész Színház előadásában Halász Imre, Eisemann Mihály és Békeffi István Egy csók és más semmi című operettjét, a Veres 1 Színház produkciójaként pedig Ken Ludwig Hajszál híján Hollywood című komédiáját is láthatja a pécsi közönség.   

A Gergely Theáter idén Stéphane Laporte és Patrick Laviosa musicalkomédiáját, a Pánik a fedélzetent, valamint Szántó Armand, Szécsén Mihály és Fényes Szabolcs Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című zenés vígjátékát hozza Pécsre.   

Ivancsics Ilona és Színtársai Peter Shaffer Ki fut a nő után, avagy ki után fut a nő? című "édes hármas-páros játékával", a Pódium Színház Harsányi Gábor Bazi nagy magyar lagzi címet viselő vígdrámájával, a Bánfalvy Stúdió pedig Ray Cooney A miniszter félrelép című bohózatával vendégszerepel a baranyai megyeszékhelyen.  

L'art pour nyár című esten pedig a L'art pour l'art Társulat "hangsúlyozottan nem karácsonyi műsorát" láthatja majd a közönség.

Forrás: MTI

Fotók: pecsma
 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 156 megtekintés

Videó: 52 647 353 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534424

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh