http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/11859-nb-i-4-helyen-vegzett-a-doke-komlo#sigProId1627c35bfa
Izgalmasan alakult az utolsó forduló Komlón, ahol hosszú idő után a Józsefváros lett a bajnok, a címvédő Testvériség és az új trónkövetelő Vasi GE előtt.
Hazai pályán fogadta az NB I-es csapatbajnokság mezőnyét a DÖKE Komló. Az országos szinten eddig is a legjobbak közé tartozó, Közösségek Háza által biztosított helyszín tovább fejlődött, a világítás fejlesztésével mondhatni, tökéletes körülmények között került sor az idei záró körre. A megnyitón Polics József Komló város polgármestere méltatta, hogy mit jelent városunknak e sportág.
A résztvevők gyászszünettel megemlékeztek Takács Zoltánra, a DÖKE Komló idén elhunyt kiválóságára, valamint a sportág martonvásári alapítójára, Tóth Ivánra. A DÖKE Komló jelenlegi legerősebb összeállításában, Szendrey, Fülöp, Trecskó, Major, Balla összeállításban igyekezett ledolgozni a hátrányát.
A Mundiál elleni nyitómérkőzés győzelme után viszonylag hamar értékes pontokat hullajtottak el Fülöpék a már kiesett Tesi II. ellen. Az újabb győzelem a másik kieső ellen, majd ismét döntetlen a váciakkal valamint a riválisok eredményeinek alakulása azt jelentette, hogy a Komló kiszállt a dobogóért vívott harcból. A folytatásban győzelmek és döntetlenek váltották egymást.
Egyetlen vereségünk volt, a címvédő ellen, a Vasi GE legyőzése és az új bajnok Józsefvárossal a döntetlen jelen helyzetünkben bravúrként értékelhető. Némiképp meglepetést keltett, hogy a forduló előtt vezető Vasi GE látványosan visszaesett, a Józsefváros magabiztosan lépkedett az arany felé, és rendkívül hosszú idő után szerezte meg azt idén, teljesen megérdemelten. A Testvériség nagy küzdelemben megelőzte a vasiakat, de 5 bajnoki cím után aligha elégedettek Rákospalotán.
Az NB I. élcsoportjának végeredménye:
1. Józsefváros 79 pont
2. Testvériség 72 pont
3. Vasi GE 71 pont
4. DÖKE Komló 64 pont
5. Kecskemét 53 pont
A végén 64 pont került a Komló neve mellé, 7 pontnyira lemaradva bronzérmes helytől, de a 4. hely nem volt veszélyben. Korábban előfordult, hogy ennyi ponttal fel lehetett férni a dobogóra, amellett, hogy egy vagy két csapat mindig magasan kiemelkedett a mezőnyből. Idén azonban a Vasi GE jó igazolásainak köszönhetően három lett a nagyon erős csapatok száma, így bravúr lett volna az idei évben a megannyi viszontagságtól és tragédiától is sújtott komlói csapattól, ha dobogóra kerül. Megszakadt egy remek sorozat, 11 dobogós helyezés után most szorultunk le először a 4. helyre. Sorainkat rendezve szeretnénk visszatérni a következő bajnokságban az érmes helyezések egyikére.
2019.10.06 - DÖKE Kupa – Lukács Viktor győzött, 2. Fülöp és még további 4 hazai érem
A fordulót követő egyéni versenyre 30 fő nevezett, köztük volt NB I-es csapatunk 5 tagja mellett Trischler, Kelemen és Bíró is. A mezőny rendkívül erős volt, 10 első osztályú ás 11 másodosztályú játékos kezdte meg a versenyt az 5 harmadosztályú és 4 minősítés nélküli kategóriás induló mellett.
Kemény küzdelmek zajlottak, fej-fej mellett haladt a mezőny, senki nem tudott ellépni a többiektől. Az első helyek sorsa is az utolsó fordulókban dőlt el. A DÖKE Kupát most a legjobban hajrázó Lukács Viktor (Testvériség) vehette át, Fülöp Elemért és Pákai Györgyöt (Testvériség) megelőzve. Ugyan aranyérem nem született, de a további osztályokban 4 érmet is szereztek a komlói játékosok. Bár a verseny levezetésébe most csúszott egy-két apró hiba, de végül egy jó hangulatú versennyel zártuk a komlói szektorlabda hétvégét.
DÖKE Kupa 2019 végeredménye:
1. Lukács Viktor (Testvériség)
2. Fülöp Elemér (DÖKE Komló)
3. Pákai György (Testvériség)
II. osztály:
1. Szirmay Endre (Vasi GE)
2. Major István (DÖKE Komló)
3. Trecskó János (DÖKE Komló)
III. osztály:
1. Debreczy Zoltán (Vasi GE)
2. Kelemen Zoltán (DÖKE Komló)
3. Angler Lajos (Vasi GE)
Minősítés nélküli:
1. Németh István Emánuel (Újbuda)
2. Szabó Márton (Újbuda)
3. Bíró Ferenc (DÖKE Komló)
Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető