Közel kerülhet az abszolút bajnoki cím megnyeréséhez az összetett pontversenyben jelentős előnnyel éllovas Vincze Ferenc, Bacigál Igor páros a csütörtökön kezdődő és szombaton záruló Mecsek-ralin.

Az országos bajnokság utolsó előtti futama előtt a Korda Racing Skoda Fabia R5-össel versenyző kettős 151 ponttal vezeti a tabellát, igaz, matematikailag még rajtuk kívül négy duónak van esélye a végső sikerre.
   
Ugyanakkor ha Pécsen és környékén Vinczéék nem hibáznak nagyot, és az élmezőnyben zárnak, akkor a november elején, a rali Európa-bajnokság (ERC) zárófutamával együtt sorra kerülő nyíregyházi futamon gyakorlatilag csodának kell történnie ahhoz, hogy ne ők legyenek az idei bajnokok.
   
A pontversenyben öt forduló után a Citroe:n Rally Team Hungary párosa, Velenczei Ádám és Zsiros Gábor a második 88 ponttal, míg a harmadik helyen a címvédő Hadik András, Kertész Krisztián kettős (Ford Fiesta R5) áll 87 ponttal.
   
A bajnoki címre matematikailag még esélyes duók között szerepel a jelenleg negyedik Balogh János, Holczer Dániel páros (Skoda Fabia R5, 78 pont), valamint a tavaly abszolútban második Turán Frigyes, Bagaméri László duó, amely ezúttal nem a Ford Fiesta R5-tel, hanem kölcsönautóval, egy Skoda Fabia R5-tel áll rajthoz. A Shell Helix Ultra csapatának kettőse ugyanis rendszeresen bérbe adja a Ford Fiestát, mely az elmúlt hetekben egy szlovéniai viadalon szerepelt, ahol egy baleset következtében összetört, és így versenyzésre alkalmatlan állapotba került.
   
"Sosem vezettem még Skoda Fabia R5-öst, de jó autónak tartom, és ha sikerül megtalálnunk a legjobb beállításokat, akkor magunkra tudjuk formálni" - mondta Turán Frigyes, és hozzátette, a Mecsek-ralit tesztversenynek tekintik, és szeretnének a szurkolókat kiszolgálva, látványosan, tét nélkül versenyezni a Pécs környéki viadalon.
   
Az 53. Mecsek-rali csütörtökön este prológgal kezdődik, majd pénteken és szombaton is hat-hat gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, amely összesen 142,62 versenykilométert teljesít majd a két nap alatt.

Forrás: MTI

Térképek a versenyről: mecsekrallye.hu

53. Mecsek Rallye - Programok:

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 313 megtekintés

Videó: 52 653 743 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535138

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh