http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/12914-iden-europaban-elsokent-magyarorszagon-rendezhetnek-spartan-akadalyfuto-versenyt#sigProId7860f40eac
Jövő hétvégén hosszú idő után újra jelentős tömegsport-rendezvényre kerül sor Magyarországon: Orfűn a Spartan akadályfutó-versenysorozat idei első állomását rendezik meg.
A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a kétnapos eseményre közel négyezren regisztráltak, a gyermekfutamoknak pedig már most ötszáz indulója van.
Sisak Zsófia versenyigazgató elmondta, a pandémiás helyzet óta Európában ez lesz az első Spartan-rendezvény, a versenyzők biztonsága érdekében különleges óvintézkedések mellett valósulhat meg az esemény. Egy hagyományos viadalt általában egész napos fesztivál és kísérő családi programok jellemeznek, erre azonban ezúttal nem lesz lehetőség, ugyanis a versenyközpontba kizárólag a versenyzők - gyermekek esetén egy kísérő - léphetnek be.
Ott, illetve a pályán több ponton kézfertőtlenítő állomásokat létesítenek. Ezúttal nem lesz olyan akadály, ahol a futóknak a fejüket a vízbe kell meríteniük. Közel fele annyi embert indítanak majd óránként a futamokban, mint korábban, ezzel is elkerülve, hogy a pályán, illetve az akadályoknál nagyobb tömeg alakuljon ki, emellett pedig táblákkal hívják fel a sportolók figyelmét a másfél méteres távolságtartásra.
Az orfűi verseny első napján a Beast távon (21 km) indulhatnak a versenyzők, vasárnap pedig a Sprintet (5+ km) rendezik meg, és mindkét nap lesznek gyermekversenyek is.
Forrás: MTI / spartanrace.hu