http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/12936-tudosok-vizsgaljak-hogy-hatott-az-allatvilagra-az-emberi-tevekenysegek-szuneteltetese#sigProIdb403fc3623
Egy brit vezetésű kutatócsoport vizsgálja, hogyan hatottak a koronavírus-világjárvány megállítására hozott korlátozások a vadon élő állatok világára - számolt be róla a BBC hírportálja.
Az úgynevezett emberi szünet, az antropopauza kutatását a Nature Ecology and Evolution című folyóiratban vázolták fel.
Az egész világon rengeteg állatot szereltek már fel nyomkövető eszközökkel, úgynevezett biologgerekkel, ezek a világjárvány idején is gyűjtötték az adatokat - mondta el Cristian Rutz, az St Andrews-i Egyetem tudósa, a Nemzetközi Biologger Társaság elnöke.
"Igen értékes kutatási lehetőség előtt állunk, amelyet tragikus körülmények idéztek elő, de úgy gondoljuk, nem szabad kihagynunk" - mondta el a BBC-nek.
Azoknak a tanulmányoknak, amelyek az ember jelenlétének és tevékenységének hatásait vizsgálják a vadon élő állatokra, be kell érniük azzal, hogy összehasonlítják a védett és a nem védett területeken található élőhelyeket, valamint tanulmányozzák a természeti katasztrófák utáni vidékeket.
"A mostani karatén alatt azonban az egész világon ugyanaz ment végbe, nekünk pedig egész idő alatt gyűjtötték az adatokat a jeladóval felszerelt állatok" - tette hozzá Rutz.
A közösségi portálokon rengetegszer megjelentek fotók állatokról, amelyek kihasználták az emberi tevékenységek leállását és szabadon mozogtak a települések legmeglepőbb helyszínein.
Máshol azonban az ember távolléte éppen az ellenkező hatással járt, a turisták elmaradása szabad utat adott az orvvadászatnak.
Forrás: MTI / bbc.com / nature.com