http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/13709-vivas-olimpici-gp-majdnem#sigProIdc8be3b3ad6
Az Olimpici GP harmadik fordulóján vettek részt utánpótlás párbajtőrözőink, Szolnokon. Ha egy szóval akarjuk összefoglalni a versenyt, komlói szempontból, a címben szereplő "majdnem" a helyes szó.
Ugyanis vívóink csoportmérkőzéseik nagy részét elvesztették, úgy, hogy a vereségek több mint fele 5:4 arányú volt, vagyis a fej-fej melletti küzdelmekből most mi jöttünk ki rosszabbul.
A serdülő (U15) fiúknál Szabó Benedek (a képen háttal) egy asszót nyert csoportkörben, majd a táblán 15-10 arányban alulmaradt, így a 35. helyen végzett a 40 fős mezőnyben.
Ugyanezen korosztály leány versenyében Gál Hanna egy győzelemmel, Soós Réka pedig győzelem nélkül zárta a csoportkört, így utóbbinak vívnia kellett már a 32-be jutásért is. Ezt sikerrel vette (15-12), de a 32-es táblán alulmaradtak mindketten, így Gál a 27., Soós a 32. helyen végzett a 35 induló közül.
Forrás: Villa Complov SC