A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a gyerekeket, kamaszokat motiváló, inspiráló, mozgásra és társas együttlétre ösztönző kampányt indított, melyben a szülőknek is segítséget nyújt az új helyzethez való alkalmazkodásban, megoldáskeresésben.

Az MDSZ felmérést készített azzal a céllal, hogy megvizsgálja, hogyan hatottak a koronavírussal kapcsolatban bevezetett korlátozások a 6 és 18 év közötti diákok testmozgási szokásaira - tájékoztatta a szövetség az MTI-t. A kutatásokból az derült ki, hogy alacsony volt azok aránya, akiknek a testmozgásmennyisége és intenzitása elérte az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott napi legalább 60 percet: 2020-ban a lányok 16,3 százaléka, míg a fiúk 23,8 százaléka mozgott minimum ennyit, ez az arány pedig 2021-re a felére csökkent.  

Ezzel párhuzamosan a gyerekek képernyő előtt töltött ideje jelentősen meghaladta az ennek a korosztálynak ajánlott napi legfeljebb 2 órát, tavaly hétköznap átlagosan 3,7 órát, hétvégén 3,5 órát töltöttek a gyerekek a képernyők előtt, ez 2021-re hétköznap 5,2 órára emelkedett.  

Az MDSZ a "Mozdulj ki a valóságba!" üzenetét a gyerekeknek, tinédzsereknek szánja. A fiatal generációt influenszereken és egyéb közösségi média tartalmakon keresztül inspirálják a társas együttlétekre és arra, hogy éljék meg a mozgás nyújtotta örömöket. Többek között négy élsportoló, Szilágyi Áron, Kovács Katalin, Nagy Tímea és Nagy László fogja megosztani motivációs videóüzenetet a saját felületeiken.  

Az "Engedd ki a világba!" üzenet pedig kifejezetten a szülőknek szól, hogy bátorítsák a gyerekeiket arra, hogy minél több időt töltsenek mozgással a szabadban. A kampányban egy testi és lelki feltöltődésre tippeket adó aktivitáskerék is szerepet kapott, amelyet a Városligetben állítottak fel, és amely virtuálisan is megjelenik a kampány - amely a Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében című projekt keretében valósul meg - weboldalán.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 598 megtekintés

Videó: 52 653 208 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535099

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh