http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/5201-3d-nyomtatoval-epul-emeletes-haz-amszterdamban#sigProIdb36b6e0a15
Az új épületet Amszterdam Noord városrészében építik fel. A háznak négy emelete és 13 szobája lesz.
Az építési terület az Amszterdami Filmmúzeum mögött található. A projektben cégek, egyetemek, várostervezők és helyi lakosok vesznek részt, s különlegessége, hogy a ház minden egyes elemét 3D-nyomtatóval fogják elkészíteni. "Nem az a célunk, hogy egy terméket dobjunk piacra" - nyilatkozta Hedwig Heinsman, a Dus építésziroda egyik munkatársa. A házat ő és két kollégája tervezték meg. Keskeny, magas és a 400 évvel korábban épített épületekre hasonlító házat akartak tervezni.
A támogatásokból és az adományokból finanszírozott program kulcseleme egy régi, átépített konténer, amit a három fiatal építész egy óriási 3D nyomtatóvá épített át. Az építőelemek alapanyaga bioműanyag, amelynek 80 százaléka növényi olaj. A szakember miniatűr labdákat készítettek a bioműanyagból és ezeket felhevítik, majd szinte tintaként használják fel. Az egyik technikai partner a Henkel; a konszern gyártja a bioműanyagot, míg egy másik partner, a holland Heijmans cég fejleszti ki a gyártási eljárásokat. Az egyes építőelemek közötti réseket biobetonnal töltik ki.
"A 3D-technikának köszönhetően az egész építést forradalmasítjuk" - emelte ki Heinsman. Az új ház segítséget jelenthet abban is, hogy például a természeti katasztrófák után könnyen és gyorsan felépíthetők legyenek az új épületek. Nem kellene a helyszínre szállítani az építőanyagokat, csupán néhány nagy méretű 3D-nyomtatót és ellátni azokat alapanyagokkal.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...