http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/15534-turaauto-vk-rajt-hetvegen-harom-magyarral-a-mezonyben#sigProIde2266aec03
A franciaországi Pau-ban kezdődik a hétvégén a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonja, a mezőnyben pedig három magyar versenyző lesz érdekelt.
A versenysorozat 2019-es győztese, Michelisz Norbert a Hyundai kötelékében maradt, a tavaly visszavonult Gabriele Tarquini helyére pedig a spanyol Mikel Azconát szerződtette a csapat, amely a 37 éves, hímesházai születésű magyar pilóta sikere óta nem tudott diadalmaskodni a WTCR-ben. A Hyundainak nem titkolt célja, hogy idén újra versenyben legyen a bajnoki címért, Michelisz azonban úgy vélte, ez nem lesz könnyű feladat.
"A pályafutásom során tapasztaltak alapján tudom, hogy mindennek össze kell állnia a világkupa-győzelemhez, de természetesen versenyzőként nagyon szeretném újra átélni azokat a pillanatokat, amelyeket 2019-ben. Tisztában vagyok azzal, hogyan kell felkészülni az idényre úgy, hogy bajnokok akarunk lenni, és tudom, milyen módszerekkel növelhetem az esélyeimet" - nyilatkozta Michelisz a sorozat honlapján.
Szintén tagja lesz a mezőnynek Tassi Attila, aki a Hondával a negyedik szezonját kezdi a WTCR-ben, csapattársa pedig változatlanul a korábban a Forma-1-ben is megfordult portugál Tiago Monteiro lesz.
"Az elmúlt három évben nagyon különleges kapcsolat alakult ki közöttünk, ezért örülök, hogy idén is együtt versenyzünk. Szeretnék a tavalyi első futamgyőzelmemre építve további jó eredményeket elérni ebben az évben is" - mondta a 22 éves Tassi, aki a 2021-ben aratott portugáliai sikerével a WTCR történetének második legfiatalabb futamgyőztese lett.
Sokáig úgy tűnt, hogy az idén csak Michelisz és Tassi képviseli majd a magyar színeket a szériában, ám az idény rajtja előtt két héttel kiderült, hogy a Zengő Motorsport révén lesz magyar csapat is a mezőnyben, Zengő Zoltán csapatfőnök pedig a 2012-ben túraautó-világbajnok Rob Huff mellé Nagy Dánielt szerződtette a másik Cupra típusú versenyautóba.
"Örülnék neki, ha lenne lehetőségünk arra, hogy dobogós helyezésekért és futamgyőzelemért harcoljunk, ha pedig sikerülne nyernem egy versenyt, az nagy elégedettséggel töltene el" - tekintett a szezon elé a 24 éves Nagy.
A WTCR hétvégén rajtoló idényében nyolc csapat 16 versenyzője küzd majd a helyezésekért. A szezon során tíz versenyhétvégére kerül sor, közte június 11-12-én a magyar versenyre, az ingyenesen látogatható Super Racing Festival keretében a Hungaroringen. Minden állomáson két futamot rendeznek a rajtsorrendről döntő időmérő edzés után, így a pontverseny végeredménye húsz viadal után alakul majd ki.
A WTCR mezőnye Franciaország után Németországba, a Nürburgringre látogat, majd sorrendben Magyarország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, és újfent Franciaország következik, hogy aztán három állomásos ázsiai túrával - Koreai Köztársaság, Kína, Makaó - záruljon az idény.
Forrás: MTI