Beköszöntött az ősz s mára már nem csak a futballban, hanem az időjárásban is. Eső és mindössze 5 fok köszöntötte a mérkőzésre kilátogató szurkolókat Kökönyösben. Nagy kérdés volt a mérkőzés előtt, hogy hány ex komlói kezd majd a Dombóvár együttesében. Mint tudjuk két komlói ex csapatkapitány is most a vendégek csapatát erősíti (Korbuly, Méhn, az utóbbi sérülés miatt kihagyta a találkozót), valamint a rutinos Kardos, Bán, Fábián és Gelencsér.A mérkőzés tehát izgalmasnak ígérkezik. Horváth Lajos edző tippje 2:1-es hazai győzelem volt a mérkőzés előtt…

Jól kezdte a tizenegyedik forduló rangadójának tekinthető mérkőzést a fehér mezben játszó Komló, hisz a tizenharmadik percben Keresztes révén megszerezte a vezetést. A hazaiak gólja után is baráti maradt a viszony a felek közt, hisz több ízben is egymásnak passzolták a játékszerül alkalmazott bőrgolyót. A félidő hajrájában egy bal oldali szabadrúgást követően Kalmár Bence ért utoljára a labdába, mielőtt az áthaladt volna a gólvonalon. Ezzel a találattal kétgólos előnnyel vonulhattak szünetre a felek. S míg a labdarúgók az öltözőkben itták edzőik szavait, addig a szurkolók forralt bort kortyolgattak a büfénél. A negyedórás szünet után mindenki elfoglalta pozícióját, s következhetett a komlói őszben a meccs második fele. A pihenő idő nem sok változást hozott a felek játékában, továbbra is uralta a mérkőzést a KBSK. Egyedüli izgalmat Fábián szépítő gólja okozott a 87-ik percekben, mellyel 2:1-re módosult az eredmény. Lefújáskor joggal örültek a szurkolók, akik a vezető gólt füstbombával hálálták meg kedvenceiknek. Győzelmével őrzi második helyét a Komló, 4 ponttal lemaradva a szekszárdi fiúktól.

Jegyzőkönyv:

Komlói BSK – Dombóvár FC Rutin 2:1 (2:0)

Komló, Bányász Stadion, 100 néző

Játékvezető: Bana Gergely, Asszisztensek: Ballér László, Radák László

KBSK: Herbert-, Takács, Kalmár G, Halasi, Kovac, Keresztes, Bárkányi, Kalmár B, Iván (Vörös 89.p.), Kis Varga (Kovács P 46.p.), Piti (Czonev 79.p.)

Edző: Horváth Lajos

DFCR: Szabados-, Várai, Bock, Korbuly, Gelencsér(Kázmér 78.p.), Kardos, Kovács, Farkas, Keczeli (Illés 57.p), Bán, Fábián.

Edző: Tóth II józsef

Gólok: Kerszetes (13.p.), Kalmár B (44.p.), illetve Fábián (87.p.)

Sárgalap: Kovac (8.p.), illetve Gelencsér (52.p.), Kardos (65.p.), Várai (75.p.)

További eredmények:

Bonyhád VLC –PMFC Matias II 1:3

Dunaújváros PASE – HÍD SC 4:2

Szentlőrinc SE – Balatonlelle SE 4:0

Tolnai VFC – BFC Siófok II 0:1

Nagybajomi AC – Nagyatádi FC 1:3

TOLLE UFC Szekszárd – Bölcske SE 1:1

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 149 622 megtekintés

Videó: 52 665 383 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535706

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh