http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/13670-bemutattak-a-jovo-katonajat-az-oroszok#sigProId6ecf8aa2da
Már a következő évtizedre készülnek, ez azonban óriási kutatómunkát igényel.
Az orosz katonai erőfeszítések kapcsán mostanában leginkább bizonyos hiperszonikus fegyverekről írunk, amelyek többek között a sorozatgyártásba lépett Szu-57 fedélzetén is helyet kapnának, eközben azonban a szárazföldi haderőt sem hanyagolják el, hiszen ezen a területen például friss mesterlövész puskával újítanak. Most kiderült, hogy a gyalogosok felszerelését másfél évtizeden belül teljesen lecserélnék, ezzel a jövő katonája jelenne meg a harctéren.
A nevének megfelelően állami kézben lévő Rostec State Corporation jelentette be a hónap elején, hogy megindult a munka az általuk negyedik generációsnak hívott védőfelszerelésen, annak kialakításán, bár azt rögtön megjegyezték ezzel kapcsolatban, hogy mindez óriási erőfeszítést igényel, egyelőre a kutatás-fejlesztés területén.
Ez jelzi számunkra, hogy hosszabb távú tervekről van szó, amit még egyértelműbbé tesz az a tény, hogy a cég (Ratnik néven) eddig mintegy 300 ezer példányban szállított le egy második generációs változatot, ezt pedig a jelenlegi elképzelések szerint valamikor az évtized közepén követné majd a sorban a harmadik generáció, amely a Sotnik nevet kapta meg. Nagyjából egy évtizeddel később, 2035 táján válna elérhetővé a fent említett negyedik generáció, amelynek részleteit egyelőre nem igazán ismerjük.
A cég első embere korábban már beszélt arról, hogy újfajta páncéllal egészítenék ki a ruházatot, amely akár .50-es kaliberű lövedékeket is megfelelő módon kivédene, miközben maga a felszerelés nem akadályozná meg a katonát a szabad mozgásban, ezzel egy időben pedig a különleges bevetéseken lehetővé tenné az azokhoz szükséges extra súly viszonylag könnyű viselését. Ez utóbbi már a külső váz, vagyis az exoskeleton jelenlétére utal, amelyet Szíriában már élesben teszteltek, igyekezvén az amerikai riválisok előtt maradni – utóbbi fél ugyanis egyelőre a korai teszteknél tart.
A pontos technikai részletekről és jellemzőkről persze egyelőre nem beszélnek, de megemlítették, hogy szeretnék egyesíteni a legújabb katonai fejlesztéseket, amely jobb védelmet, életfenntartó rendszert, robotizált eszközöket, valamint integrált információs platformot eredményezne. Ez óriási kutatói munkát követel meg, ezért várhatóan hosszú éveket töltenek majd a laborban.
Forrás: sg.hu / rostec.ru