Minden településen vannak legendás grundok, terek, focipályák. Ki ne emlékezne gyermekkorából valamelyikre. Születtek ezeken a helyeken örök barátságok, lettek ellenségekből barátok, és nem számított semmi csak a foci. Nem számított, hogy beton, salak, vagy fű. Csak a foci. Az sem számított, hogy nincs kapu, mindig volt megoldás.

Keresek olyanokat, akik valamelyiken felnőttek, s van egy jó storyjuk és szívesen meg is osztanák/ná az olvasókkal, az írjon nekem egy privát üzenetet!

„Nekünk, Majakovszkij utcaiaknak (azóta az utcát átnevezték, ma Nagy László utca) egész gyermekkorunkban a játszóterünket kellett védenünk: hol a Gorkij utcai zsiványok ellen keltünk birokra nap, mint nap, hol a "Bogdánék" bandája ellen küzdöttünk nagyokat. Az a játszó a mindenünk volt - nyáron ott töltöttünk az egész szünidőt. Hiába volt a Gorkij utcaiak játszóján salakos focipálya, az semmi volt a mi óriás mászókánkhoz és a pörgő hintánkhoz képest...és akkor még a csúszdával kombinált homokozó óriásunkról még nem is beszéltem! Ezt a területet kellett megvédenünk hol indiánként, hol cowboy-ként, de voltunk űrhajósok és földönkívüliek is.

A mai gyerekek elképzelni sem tudják, mit jelentett nekünk az, hogy az öreg parkőr bácsi, aki ott ügyelt a rendre és a tisztaságra, mindig úgy emlegetett minket, hogy ez a mi területünk és védjük meg a betolakodóktól! Persze nem kell véres ütközetekre gondolni ám: volt számháború, homokgombóc csata, foci, tűzharc, kidobó - a lényeg mindig a zászlónk - és a kockás füzetünk megtartása volt. A füzet, amiben össze-vissza irkáltunk mindenféle "életbevágóan" fontos dolgokat, ami sajnos elkeveredett. A féltve őrzött játszónkat pedig bekebelezte az óvoda - de ma már az sincs meg. Azóta felnőttünk, sokan sokfelé széledtek a bandából, de ha összefutunk, mindig előjönnek a régi nagy sztorik.”

A történet egy egykori Majakovszkij utcai lakostól származik!

Köszönet érte!

Forrás: Miki