Jól indult a mérkőzés a komlóiak számára, hiszen hosszú támadásokat követően, az ifjak 4-1-re vezettek a 6. percben. Azonban hamar rá kellett ébrednie a közönségnek, hogy ez bizony nem egy sima, lefutott mérkőzés lesz. A füredi csapat leindításokkal hamar felhozta a lemaradását, és a 8. perc legvégére, az állás már döntetlenre állt. Ezek után 10 perc adok-kapok következett, hol az egyik csapat, hol a másik vezetett 1-1 góllal, hol pedig egált mutatott az eredményjelző.

Kemény perceknek nézett elébe a Tom Trans, ugyanis alig 4 perc alatt, az ellenfél már 4-el húzott, ekkor az állás 9-14 volt a vendégeknek. Nem volt túl rózsás a helyzet, a helyzeteink sorra maradtak ki, az ellenfél védelme erős volt, a helyzeteiket pedig jól kihasználva, újra és újra csak büntetettek. Hol leindításból, hol pedig ellentámadásból. A helyiek hosszú gólcsendjét a Kilvinger Bálint szakította meg, aki 10-13ra alakította az eredményt. Ekkor jártunk 8 perccel az első félidő vége előtt. 3 perc, 3 gól következet a Füredtől, és csak 1 válasz. Gász és Kilvinger góljaival fordult a kocka, most a vendégeknek volt pár percük találat nélkül. A félidő vége előtt, még Hőgye Gábor beállóst állította, ki a bírom, minek következtében sikeres hetes dobást végezhettek el a balatoniak. A félidei eredményt végül Péter Szabó Dávid alakította ki, az ő góljával 15-16-al fordulhattak a csapatok.

A második félidőben azok után, hogy fél perc sem kellett Nagy Zoltán beállósnak az egyenlítéshez, újra a Balaton partiak pillanatait láthatták a nézők. Eladott labdák utáni leindításokból jól kontrázott a vendég együttes, és az egál után, elhúztak 4 góllal 16-20-ra. Péter Szabó dobott ismét egy gól, amivel megkezdte a felzárkózást a Komló, majd Kupi kétszer, és Nagy egyszer követte őt góljaival. Csak, hogy az ellenfél is dobogatta a góljait, így az állás a második félidőben már 20-23 volt. Négygólos differencia alakult ki legtöbbször a csapatok között, a komlói srácok közül ez idő alatt Bász és Kupi tartotta a lelket góljaival. 9 perccel a vége előtt, 25-28-as állásnál, úgy tűnt lehet még keresni valója a Bányászoknak a mérkőzésen. Szabó Tamás kapuson volt Komló szeme ezúttal, ugyanis a hazaiak hálóőre remekül védett, szinte felrobbant a csarnok a bravúrjaitól, melyeknek köszönhetően Komló felzárkózott egyetlen egy találatra, Győri 1. találatával a mérkőzésen. 27-28!

Ekkor szurkoló, játékos, edző, bíró és mindenki más is elhitte, hogy nem csak a döntetlen lehet meg, hanem még akár a győzelem is. Azonban a szerencse elpártolt mellőlünk. Ott voltunk az egyenlítés kapujában, de többszöri próbálkozásra sem akart a labda a hálóba esni. Hol a kapufa, hol pedig a vendégek kapusának köszönhetően maradt meg a balatoni vezetés.

Talán a sok kihagyott helyzet megtörte a csapatot, talán csak elfáradtak a fiúk, de a 28 perctől elhúzott a BKSE, ugyanis három gólt lőve, 27-31-re hozták ezt a nehéz, és szoros mérkőzést.

KBSK-TomTrans - Balatonfüredi KC II. 27-31 (15-16) Komló, 400 néző Vezette: Murva-Buzogány, Szilágyi Kiállítások: 4 ill. 8 perc 7 méteresek: 2/2 ill. 2/2 KBSK: Selymes - Győri 1, Kilvinger 2, GÁSZ 5, NAGY Z.5, KUPI 7, Wéber 1 Csere: Fata (k), KISS B. (k), Liptai, Szomor 1, Szappanos , PÉTER SZABÓ 5/2 Edző: Papp László

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 252 826 megtekintés

Videó: 51 144 960 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7320808

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh