Városi összefogással rendezik meg az idén a Mecsek-ralit, amely novemberben az országos bajnokság utolsó futama lesz.

A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az eddigi szervező Jelen István pénzügyi nehézségek miatt nem tudta vállalni a folytatást, de a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő Pécsi Sport Nonprofit Zrt. megszerezte a szükséges papírokat és jogokat a versenyrendezéshez, s nemcsak a rali-ob futamára, hanem a nemzetközi szövetségtől (FIA) a Historic Eb-futamra is.

Nagy Csaba alpolgármester, egyben a hazai szövetség (MNASZ) elnökségi tagja arról számolt be, hogy egy konzorcium jön létre, amelyben a viadal szakmai részéért a PSN Zrt., a marketingért a HPM Group cégcsoport, a számos kiegészítő program tető alá hozásáért pedig a Pécsi Fesztiválszervező Nonprofit Kft. felel.

Az is elhangzott, hogy a korábbinál szorosabb büdzsével rendezik meg az idei, immár 47. Mecsek-ralit, emiatt az eddigi három helyett kétnapos lesz a rendezvény. A tervekkel kapcsolatban ismertették a sajtóeseményen, hogy a rajt szokás szerint a Széchenyi téren lesz, továbbá hogy a pénteki nyitónapon sor kerül egy éjszakai gyorsasági szakaszra is.

A Mecsek-ralit, melynek szakmai vezetőjévé felkérték az eddigi szervező Jelen Istvánt, november 8-án és 9-én rendezik meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 499 megtekintés

Videó: 52 657 940 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535352

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh