http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/6552-jol-fut-a-sport-36-szekere#sigProId842b01e662
Újabb győzelmeket tudhat magáénak férfi kézilabda csapatunk. Hazai pályán lelkes szurkolótábor bíztatása mellett három góllal húztak el a Cegléd elleni mérkőzésen.
Összeforrt a csapat, mindenki a tőle telhető legjobbat nyújtja. Djurkovics biztos kézzel irányítja együttesét, ez jól látszik az edzéseken ugyanúgy, mint a mérkőzéseken.
A Cegléd ellen szoros mérkőzésre számított a vezetőedző, hiszen rutinos, jó játékot játszik az ellenfél. Ennek ellenére a Komló végig felkészültebb játékot mutatott.
Az ötödik percben Semikov örvendeztette meg a nézőket, majd Jerkovics jött lendületbe. Az első félidőben végig diktálta a Komló az iramot. A második félidő mozgalmasra sikeredett. A Cegléd két gólt is lőtt emberhátrányból.
A mérkőzést mégis a Komló uralta szép megoldásokkal, jó védésekkel.
A végeredmény Sanad utolsó percben lőtt góljával tehát 24-21 (13-10).
Pénteken pedig úgy játszott Orosházán a Sport-36, mintha csak otthon lenne. Ratko Djurkovics nagyon örült a szurkológárdának, akik elkísérték a csapatot. A vezetőedző örömmel számolt be a mérkőzésen tapasztalt szép megoldásokról. Dicsérte a fiúkat az összehangolt támadásokért, a fegyelmezett játékért.
Az első félidőben öt góllal vezetett a Komló, 8-13 lett a félidő végeredménye. Magabiztos támadásokkal, pontos lövésekkel, remek védekezéssel pedig 19-25-re megérdemelten nyerték a mérkőzést.
November 28-án, szombaton 17.00 órakor a Balatonfüredet fogadja a hetedik helyen álló, tizenhárom pontot szerző Komló.
Fotók: Pöfike sport