Komlói lány szerezte meg az elsőséget a „Ladycross” idei versenysorozatában, ami egyben országos bajnoki címet jelentett Molnár Alexandra számára.

A közelmúltban Somogyváron rendezték a Nemzetközi Motocross Lady Kupa meghívásos sorozat zárófordulóját. A MAMI Yamaha Fehér Team (Pilisborosjenő) színeiben rajthoz álló Molnár Alexandra – már behozhatatlan előnyének tudatában – remek versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt, ami összetettben bajnoki címet jelentett a mindössze 17 éves komlói versenyző számára.

Szandra az egész szezonban igen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A hét futam mindegyikén – pedig a legöregebb motorral, Vörös Sándor és családjának köszönhetően, egy 14 éves, felújított Hondával versenyzett – az első két hely valamelyikén zárt. Bajnoki címének értékét tovább növeli, hogy az osztrákok második legjobb versenyzője is a vert mezőnyben fejezte be a sorozatot.

A bajnokság végeredménye:

1. Molnár Alexandra 327 pont

2. Marton Mónika 248 pont

3. Bárdi Tímea 220 pont

4. Molnár Erzsébet 106 pont

5. Magyar Vivien 87 pont

6. Mester Dóra 78 pont

7. Andrea Amtmann 50 pont (osztrák)

8. Szekeres Viktória 38 pont

A Nagy László Gimnázium jelenleg tizenegyedikes tanulója, még hétéves korában egy háromkerekű robogón „fertőződött meg” a motorozással. Négy évvel később indult először versenyen, azóta lépcsőfokonként jutott egyre magasabbra. Fiatal kora ellenére már számtalan kupa és érem díszeleg vitrinjében. Legvisszhangosabb sikere még 2007-re datálódik. Akkor, a Nyíregyházán rendezett EB egyik betétfutamában intették le első helyen.

Alexandra rendszeresen kipróbálja magát az erősebbik nem mezőnyében is. 2009-ben a Közép-Európa Kupában, a junior fiúk között végzett a 11. helyen. Legutóbb Somogyváron a „darálóként” ismert 125 B futamon, a 6. pozícióban ért célba a törékeny lány.

A fiatal motorost még a sérülések sem tudták eltántorítani a versenyzéstől. Kézközépcsont-törés, ficam, porcleválás, izomszakadások szinte állandó kísérői pályafutásának. Legnagyobb fájdalma mégsem ezekből adódik.

Jóval nagyobb gondja, hogy jelenleg nincs motorja. Édesapja – aki valamennyi versenyére elkíséri lányát – minden erejével az anyagi háttér megteremtésére koncentrál. Az álmuk egy 125-ös Yamaha, ami használtan is 5-600 ezer forintba kerül. A szponzoroknak köszönhetően (PK Ablak, Yamaha Fehér, Maxx Energy, MX-Flash, Imi és Lali bácsi) eddig megbirkóztak a nehézségekkel. Anyagi lehetőségeik azonban korlátozottak, pedig a bajnoki cím akár nagyobb álmok megvalósulásának lehetőségét is sejteti.

A február végén, március elején induló új szezonban Szandra számára a bajnoki cím megvédése az elsődleges cél, de a tervek között már nemzetközi fellépés is szerepel. Az osztrák-cseh-német „ladycross” sorozatot szemelte ki, ami előszobája a világbajnoki küzdelmeknek. Ahhoz már csak az előbb említett lépcsőfokot kell legyőzni. A remények szerint egy új motorral…

Akik többet szeretnének megtudni a tehetséges komlói versenyzőről, azok keressék fel Szandra honlapját. Kattintson ide...

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 815 megtekintés

Videó: 52 650 440 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534581

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh