A szegedi körben az éllovasok helyet cseréltek és elléptek a mezőnytől. A DÖKE Komló a 3. helyen az utolsó forduló előtt, a dobogóra vágyó üldözők közel vannak.

A szegedi 3. fordulóra ismét nem a legerősebb összeállításban utaztak el a baranyai gombozók – ez egyébként idén még egyszer sem sikerült – Fülöp, Szendrey, Major, Balla és Trischler alkotta csapatunkat. A cél az volt, hogy közelítsük meg az előttünk álló Testvériség és a házigazda Szeged csapatát.

A hagyományosan jó körülményeket biztosító szegedi versenyhelyszínen azt láthatták az érdeklődők, hogy a DÖKE Komló csapata továbbra is elmarad az elmúlt években megszokott szinttől. Egyértelmű, hogy Szendreyék elég magasra tették azt a bizonyos lécet, hiszen arany és ezüstérmek felváltva kerültek a komlói gombfoci históriás könyvébe az elmúlt időszakban. Idén sok a döntetlen, és váratlan vereségek csúsznak be. Az 1. fordulóbeli 16 pontot, a másodikban 14 pont, most Szegeden 15 pont követte. Mérlegünk most 4 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség volt. Állandónak mondható a forma, ez jelenleg a 3. helyre elég és jó esély mutatkozik arra, hogy ezt meg is lehet őrizni hazai pályán, a novemberi utolsó fordulóban. Az élre ugró Szegedet és címvédő Tesi befogásához nemcsak bravúros szereplés, hanem nem kevés botlás is kellene részükről; előnyük 13 illetve 12 pont a Komló előtt. Annál inkább koncentrálni kell a dobogós hely megőrzésére, mivel a Józsefváros és a Mundiál lőtávon belül van és mindketten törtek már borsot a komlóiak orra alá a most futó szezonban.

Az NB I. élcsoportjának állása:

1. Szeged 58 pont

2. Testvériség 57 pont

3. DÖKE Komló 45 pont

4. Józsefváros 42 pont

5. Mundiál 38 pont

A gond is ugyanaz, mint eddig, Fülöp és Szendrey szinte állandósított győzelmi szériája mellé ritkán párosul ugyanazon a mérkőzésen jó és eredményes teljesítmény a 3-4. pályáról. Ez különösen akkor jár vereséggel vagy döntetlennel, ha nagy ritkán Elemér vagy Tibi pontot veszít.

Mindamellett, hogy a mezőny jó része szívesen elcserélné velünk a helyezését a mi bronzérmes pozíciónkra, többet vártunk magunktól, de még nincs jelentős hangulatromlás a csapatnál. Ahhoz, hogy a jövőben se legyen, változtatnunk kell, többet kell nyújtani. Az NB I-ben novemberben Komlón lesz a zárás, remélhetőleg hazai éremmel, az NB II-es csapatunk pedig a bent maradást szeretné kivívni október első hétvégéjén, Budapesten.

Hédl Ferenc Emlékverseny, Szeged: 1. Fülöp, 3. Szendrey:

Fülöp és Szendrey kiemelkedő játékot produkált az egyéni versenyben, Elemér megnyerte a versenyt, míg Tibi 3. lett. Említésre méltó Balla előkelő 11. helye is. Összefoglaló a nyári versenyekről: Fülöp győzött Szombathelyen és Gödön.

Az NB I-es csapatbajnokságot követő, korábbi kiváló szegedi gombozóról elnevezett Hédl Ferenc Emlékversenyen az élvonal krémje emelte a színvonalat igen magasra. A 40 fős nevezett versenyző pedig kifejezetten jónak mondható, köztük volt az előző napi komlói csapat mind az öt tagja is.

A csoportmérkőzések után a legjobb és a második legjobb 16 játékos kieséses rendszerben döntötte el a helyezések sorsát. Fülöp és Szendrey tovább folytatta eredményes szombati játékát, előbbi minden meccsét nyerve 35 góllal, utóbbi veretlenül (csak 1 döntetlen) 27 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Szendrey mögött nem kis meglepetésre szintén veretlenül (3 győzelem, 4 döntetlen) Balla is továbbjutott az A jelű csoportból a legjobbak közé. Major ugyanebből a csoportból éppen csak lemaradt a továbbjutásról, míg Trischler nem kapta el a fonalat, így ők a 17-32. helyért játszhattak tovább.

A legjobbak között Balla kiesett, míg Szendrey és Fülöp addig menetelt, míg az elődöntőben egymással szemben találták magukat. Kemény mérkőzésen 0-0 után a szétlövés Elemérnek ment jobban. Sikerrel vették a rájuk váró mérkőzéseket, Fülöp a döntőben Bottyánt, Szendrey a bronzmeccsen Vargát verte 2-0-ra, így két komlói is a dobogón végzett. Ballának a rájátszásban jól ment, végül az előkelő 11. helyre futott be, elnyerve a legjobb nyugdíjas versenyzőnek járó különdíjat és a II. osztályúak mezőnyének 3. helyét. Major 20. Trischler a 30. helyre ért be. Mindenképp kiemelkedően sikeres volt ez az egyéni verseny a komlóiak számára, így jó hangulatban keltek útra Tibiék.

A továbbiakban tekintsük át távirati stílusban, hogy mi történt még komlói szempontból a nyári versenyeken.

Szombathely, VGE Open verseny – 1. Fülöp

Fülöp Elemér képviselte a komlói színeket, aki remek játékkal megnyerte a versenyt. A döntőben Pákait győzte le 1-0-ra, az elődöntőben Lukács ellen 1-1 után szétlövéssel nyert – szoros, küzdelmes mérkőzések voltak ezek egy erős mezőnyben. Említésre méltó, hogy az első szakasz 6 mérkőzésén Fülöp nem kapott gólt, ellenben 18-szor talált be. Örömteli, hogy Elemér visszatalált az egyéni eredményességéhez.

Duplex Kupa, Göd – 1. Fülöp

Itt is egyedül Fülöp Elemér képviselte a DÖKE Komlót, de még hogy?! Az első alkalommal, különleges helyszínen, különleges körítéssel megrendezett gombfocis családi napokon, 23 mérkőzést vívott meg veretlenül a ranglistát vezető Elemér! A döntőben élvezetes, nyíltsisakos meccsen győzte le 3-2-re Lukács Viktort és hozta el Komlóra az I. Duplex Kupát. Gratulálunk Elemérek és a rendezőknek is. Érdemes megkeresni a rendező Szathmáry Károly egyedi stílusú beszámolóját a malsz.hu-n.

Sopron Kupa – Steller és Kelemen a középmezőnyben:

Steller József és Kelemen Zoltán hullámzó játékkal a középmezőnyben végzett a legendásan jó hangulatú soproni versenyen.

Testvériség Kupa – Fülöp és Balla is 4.

A svájci rendszerben lebonyolított versenyen Fülöp Elemér az I. osztályúak, Balla Antal a II. osztályúak mezőnyében lett 4., mindketten éppen csak lecsúsztak a dobogóról.

Forrás, fotók: Gyozsán Zoltán

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 367 452 megtekintés

Videó: 51 228 951 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7334483

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh