Letették az idősebb Dárdai Pál (1951-2017) nevét viselő pécsi labdarúgó-akadémia alapkövét szerdán a baranyai megyeszékhelyen. A központ mintegy 1,5 milliárd forintos állami forrásból készül el - tájékoztatta a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN) az MTI-t.

Mint közleményükben írták, júniusban kezdődik a Pécs kovácstelepi városrészében létesítendő sportkomplexum építése, amelyben várhatóan szeptembertől a PMFC több mint háromszáz fiatal labdarúgója készülhet majd a bajnoki mérkőzésekre. A tájékoztatás szerint a létesítmény három ütemben készül el: az elkövetkező időszakban műfüves fedett munkacsarnokot, füves és műfüves edzőpályákat alakítanak ki. Az ezekhez tartozó modern üzemeltetési eszközök, pályatartozékok is a fiatal generáció professzionális felkészüléséhez járulnak majd hozzá - jegyezték meg.   

A beruházó PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila az eseményen mondott beszédében jelezte, hogy a létesítmény regionális központként nem csak a pécsi focisták képzéséért felel majd - olvasható a kommünikében.   

Őri László (Fidesz-KDNP), a baranyai megyeszékhely alpolgármestere az összegzés szerint a többi között hangsúlyozta: a központ lehetőséget ad arra, hogy a pécsiek egészségesebben éljenek, és az ott felkészülő utánpótlásból remélhetőleg 10-20 év múlva többen a válogatottban is megállják majd a helyüket.   

A sportközpont "nevében emléket állít egy olyan pécsi legendának, akinek szellemisége még évtizedeken keresztül meghatározó lesz a pécsieknek és a város sportolóiak" - fogalmazott idősebb Dárdai Pált méltatva az alpolgármester.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 637 megtekintés

Videó: 52 655 497 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535230

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh