A földtani adottságok megértésében és az üledékes szemcsék várható jellemzőinek becslésében működnek közre az MTA szakemberei az ExoMars programban, amelynek keretében októberben tesztelték az űrexpedíció marsjáróját  Dél-Spanyolországban.    

Az európai marsjáró tesztelésén Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) tudományos főmunkatársa vett részt Dél-Spanyolországban - tájékoztatta az MTA szerdán az MTI-t.   

A közlemény szerint az Európai Űrügynökség (ESA) 2020-ban startoló ExoMars rover nevű űreszköze 2 méter mélyre képes lefúrni a felszín alá. Az onnan kiemelt mintát elemezve következtet a Mars egykori lakhatóságára, az ősi élet előfordulási esélyeire. Nagyjából ez az a mélység, ahová már a kozmikus sugárzás töltött részecskéi sem hatolnak le, így ott változatlan állapotban lehetnek az egykori szerves molekulák, talán életnyomokkal együtt.   

A beszámoló szerint október végén majdnem két héten keresztül a dél-spanyolországi Tabernas-sivatag kopár vidékén végeztek újabb földi kísérleteket.  


A mérések alapján sikerült a célkőzet szemcseméretét azonosítani, a három fúrás közül az egyik helyszínen rétegeket elkülöníteni, azok viszonyát jellemezni, ezek az adatok később nagyban segíthetik a Marson kapott mérési eredmények értelmezését.    

Magyarország a programban a földi analógiák - vagyis a marsihoz sok tekintetben hasonló körülmények - vizsgálata, valamint laboratóriumi mérések révén vesz részt. Ezek keretében különböző teóriákat elemeznek, miként ismerné fel a rover a rendelkezésre álló műszerekkel, hogy például egykori tómedret vagy folyóvízi anyagot, esetleg gleccserek avagy szél szállította törmeléket fúr meg.    

A programban magyar oldalról kutatók, mérnökök és diákok vesznek részt Kereszturi Ákos vezetésével. Az elméleti munka az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászai Intézetben, a kapcsolódó labormérések pedig a Földtani és Geokémiai, illetve a Földrajztudományi Intézetben történnek. Fontos része a magyar közreműködésnek egy speciális furatlyukfal-térképező műszer elkészítése, amelynek képességeit és működését földi laborok mellett korábban a Szahara marokkói részén, illetve az Atacama-sivatagban is tesztelték.   

A csapatmunka eredménye révén javaslatok születnek az ExoMars terepi munkájának tervezése, optimalizálása és utólagos értelmezése számára - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 939 megtekintés

Videó: 52 664 606 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535665

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh