A szombathelyi fordulóban 20 pontot gyűjtöttek Trecskóék, ezzel úgy kerültek vissza a baranyai gombozók a dobogóra, hogy 4 pontra megközelítették az éllovas Testvériséget.

Kisebb izgalmak közepette állt össze az utazó keret, de végül jó összeállításban, 5 fővel (Szendrey, Fülöp, Trecskó, Major, Takács) sikerült megérkezni az új helyszínre. Az idei szezonban hosszú évek megszokott forgatókönyvével szakítva, először látogatott a gombfoci élvonala Szombathelyre, pontosabban a vele szomszédos Táplánszentkeresztre, az újonc Vasi GE rendezte ezt a fordulót. Sokan egyetértettek abban, hogy szó szerint ideális körülményekkel fogadták a csapatokat a vendéglátók – tiszteletre méltó munka ez!

A DÖKE Komló jól kezdett, szorgosan gyűjtögették a pontokat Elemérék. A végül 6 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség imponáló mérleg, el is tudott mozdulni csapatunk egyet előre. Kifejezetten pozitív, hogy a rangadókon jól és eredményesen játszott csapatunk. A Testvériség és a Szeged I. elleni győzelmek, a Józsefváros elleni döntetlen sokat jelenthet majd a végelszámolásnál. Sajnos ismét volt váratlan vereség, a Táltosok elleni botlásunknak örülhettek vetélytársaink. A szakosztályvezető most már azon gondolkodik, hogy milyen jutalmat dobjon fel egy meglepetés vereség mentes forduló esetére – mert ez már tényleg kezd bosszantó lenni. A 2. forduló végére 3 pontra megközelítettük az egyre jobb Józsefvárost, valamint 4-re a Testvériség csapatát.
   
Az NB I. élcsoportjának állása:

1.    Testvériség        41 pont
2.    Józsefváros         40 pont
3.    DÖKE Komló        37 pont
4.    Szeged I.            36 pont
5.    Mundiál             21 pont

Kiélezett, óriási küzdelem várható az őszi két fordulóban, minden egyes mérkőzésnek jelentősége lesz. Most egy nagyon erős négyes élboly húzott el a mezőnytől, biztosra vehető, hogy e négy csapat közül kerül ki a bajnok. Az egyéni teljesítményekre tekintve, kulcsfontosságú volt, hogy Trecskó János kiváló formában játszott ezen a versenynapon, hosszú évek állandóságát megtörve, 68,8%-os teljesítményével a csapat legeredményesebb játékosa lett ebben a körben. Amint azt már korábban többször említettem, ha vannak, akik felnőnek Szendrey és Fülöp állandónak nevezhető pontgyártásához, akkor egyre több mérkőzésünk fordul át győzelemre. Ez ebben a fordulóban majdnem maradéktalanul megvalósult – ezen az úton kell tovább menni. Folytatás az NB I-ben Szegeden, szeptemberben.

 

Vas Megye Bajnoka: Szendrey Tibor, II. osztályban ezüstérmes: Trecskó János. Rövidre fogták éremszünetüket a komlói gombozók, két trófeát is elhoztak a Vas Megyei Bajnokságról.

Adott volt a helyzet, mint minden NB I-es csapatbajnoki játéknap után, most is egyéni versenyre került sor Vas Megyei Bajnokság néven. Az előző napon NB I-ben játszó kvintett mellé csatlakozott Kelemen Zoltán és Steller József, így 7 komlói játékos állt az asztalok mellé.

Az 51 fős mezőny egy 11 fordulós svájci rendszerű lebonyolítással döntötte el a helyezések sorsát. Ugyan a teljes mezőny egymás ellen játszott, de a végén minden osztályban jutalmat kaptak a dobogós helyezettek. A III. osztályúak mezőnyében Kelemen és Steller idei első versenyén vett részt. Zoli 9 ponttal itt a középmezőny elején végzett, míg Steller a 12 pontos győztes mögött 11 ponttal végzett 3 másik versenyzővel együtt. A Buchholz pont számításból Józsi most a legrosszabbul jött ki, így 5. helyen végzett.

A legnagyobb létszámú II. osztályú mezőnyben nagyon szoros volt a végeredmény. Kisebb meglepetést keltett a szegedi Papp-Takács győzelme (14 pont), mögötte 6-an végeztek 13 ponttal. A Buchholz összevetésben Trecskó János bizonyult a legjobbnak, így megszerezte a 2. helyet. Jani megkoronázta ezzel egész hétvégi szereplését, hiszen előző nap csapatunk legjobbja volt – és végre komlói színekben megszerezte első egyéni serlegét! Gratulálunk neki! Takács 12, Major 11 pontot gyűjtött, nekik is kevés hiányzott egy előkelőbb helyezéshez.

A fő versenyt hallatlan izgalmak után, szintén jobb Buchholz értékkel, 18 pontot szerezve a komlói Szendrey Tibor nyerte. Tibor elmondása szerint játszott már jobban is versenyeken, de akkor nem nyert, most inkább az eredmények jöttek, aminek jutalma az aranyérem lett! Soha rosszabb versenyt. Fülöp Elemér nem tudta állandósítani a jobbik formáját, így 15 pontjával a 6. helyre futott most be.

Fő verseny:

1. Szendrey Tibor DÖKE Komló
2. Horváth Imre Józsefváros
3. Szatmári Tamás Testvériség
…..
6. Fülöp Elemér DÖKE Komló

2. osztály:

1. Papp-Takács Sándor Szeged
2. Trecskó János DÖKE Komló
3. Mészáros György Újkori Táltosok

Igazán sikeres hétvége volt ez a komlói gombozók számára. A jó NB I-es szereplést követően Szendrey győzelme és Trecskó ezüstérme emlékezetessé tette ezeket a játéknapokat. Egyéniben folytatás május közepén az OB-n.

Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 502 megtekintés

Videó: 52 657 152 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535297

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh