Lezajlott az a Brüsszelben tartott informális találkozó, amit az IMF-helytartó görög pártok sikertelen kormányalakítási próbálkozásait követően hívtak össze. Bár a helyzet sürgető, a találkozó előtt időt hagytak arra, hogy kipuhatolják, melyik görög politikussal hányadán állnak. Alexisz Ciprasz tevékenysége kérdéses, mert a találkozókat követően az IMF-szerződés elutasítása helyett már lagymatagabban fogalmazott, újratárgyalásról, további egyeztetésekről kezdett beszélni. A "majd meglátjuk" hátterében az állhat, hogy tudatosították vele, mekkora pénzek is jönnek (jöhetnek) Brüsszelből.

Az uniós vezetők informális találkozója egy valamit bizonyított be. Nem akarják, hogy Görögország elhagyja az eurozónát, de senkinek fogalma sincs, hogyan tudnák ezt megakadályozni. Az uniós vezetés még mindig a régi módszerekben gondolkozik, ami lényegében kimerül a pénzosztásban és a magánszemélyek zsarolásában, vagy gazdasági előnnyel korrumpálásában. Egyetértés az nincs, Merkel és Hollande a saját pénzügyi támogatóik szorításában van, látszatmegoldásokkal pedig nem mennek semmire. Egy ország lerombolását követően pedig a régi módszerek sem sokáig vezetnek már eredményre.

Persze, a hangzatos kijelentések megtörténtek. A befektetők megnyugodtak egy pillanatra, mert "Görögországot megmentik mindenáron". Ezt már évekkel ezelőtt is hallottuk - hát jól megmentették Görögországot, anarchia-közeli állapotok vannak. Igaz, a befektetőknek olcsó rabszolga-munkaerő kell a nyereséget termelő vállalkozásokhoz, nem társadalmi jólét.

Francois Hollande felhívást intézett egy közös európai államkötvény kibocsátására. Ez szintén a már megszokott menetrend, egy évvel ezelőtt ugyanígy, fontos emberek fontos dolgokat mondtak fontos pillanatokban, hogy a befektetők vagyonát egy kicsit megcsapolhassák. Az európai államkötvény kibocsátása azt jelentené, hogy kapitalista alapon létrejött az európai állam. Csakhogy ha ezt meglépik, az hiteltelenné tenné az egész uniós gépezetet, mert pillanatok alatt értéktelen papírfecnivé válna. Ugyanis az egységes államhoz szükséges gépezet nem áll készen. Ha bármi gond adódik - ahogy sorra adódnak a gondok ebben a pillanatban is - nem tudnak vele mit kezdeni. Hangzatos megoldási javaslatok vannak, a cselekmény az elmarad. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen bejelentésnek milyen következményei lennének. Nem a befektetők részéről, hanem a társadalom reakciója.

Merkel ezzel tisztában van, nem véletlenül vannak kitételei ezzel kapcsolatban. Június végén újra találkoznak, mert a mostani, hangzatos kijelentéseket addigra már mindenki elfelejti.

Forrás: jovonk.info

Kapcsolódó blog bejegyzéseink:

Görögországban háború van Kattintson ide...

A görög tragédia egy önbeteljesítő jóslat Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 471 megtekintés

Videó: 52 654 675 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535190

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh