Először találtak folyékony víztestet a Marson, radarok segítségével bukkantak a földalatti tóra a vörös bolygón. A húsz kilométer átmérőjű, vélhetően sós vizű tó mintegy 1,5 kilométerrel a bolygó déli sarki jégsapkája alatt található a Science című tudományos lapban szerdán közölt tanulmány szerint. Ez lehet az első stabil folyékony víztest, melyet valaha felfedeztek a Marson.

Arról nincsenek információk, milyen mély a tó. Az Olasz Nemzeti Asztrofizikai Intézet kutatói Roberto Orosei vezetésével azonosították a víztestet, a felfedezés évtizedeken át tartó vitának vet véget arról, vajon van-e víz a bolygón. Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express űrszondájának alacsony frekvenciájú radarja arra nem képes, hogy élet jelei után kutasson a tóban.

A tudósok évtizedek óta kutatnak a Marson folyékony víz után, amely a földi élet ismert formájának előfeltétele. Az elmúlt években a szakértők egyre több bizonyítékot találtak arra, hogy a vörös bolygón létezhet folyékony víz: kiszáradt folyómedrek és üledékek utaltak arra, hogy évmilliárdokkal korábban víz folyt a felszínén. A szakértők úgy vélik, évekig tarthat annak kiderítése, hogy él-e valami ebben a vízben, mely a Földön megtalálható szubglaciális (jég alatti) tavakra hasonlít. Egy jövőbeli misszió során fúrásokat végezhetnek, hogy a jégen át vegyenek vízmintákat.

„Ez egy olyan hely a Marson, amely leginkább hasonlít egy élőhelyre, olyan területre, ahol létezhet élet” – mondta Roberto Orosei, hozzátéve: vannak olyan földi organizmusok, melyek képesek túlélni, sőt gyarapodni ehhez hasonló környezetben. A felfedezést 2012 májusa és 2015 decembere között gyűjtött adatok elemzésével tették. A Mars Express radarimpulzusokat továbbít, melyek behatolnak a Mars felszíne és a jégsapka alá.

„Éveken át tartó adatelemzés és a megfelelő módszer megtalálása kellett ahhoz, hogy biztosak lehessünk abban: amit megfigyeltünk, az egyértelműen folyékony víz” – mondta el Enrico Flamini, az eredményeket bemutató tanulmány társszerzője. A szakértő kifejtette, hogy a marsi tó vizének hőmérséklete fagypont alatt van, de folyékony maradt többek közt magas sótartalmának köszönhetően. Orosei becslései szerint a víz hőmérséklete valahol mínusz 70 és mínusz 10 Celsius-fok között lehet.

A következőkben további felszín alatti vízraktárak után kutatnak annak kiderítésére, hogy az újonnan felfedezett tó egyedülálló jelenség-e a Marson. Ha más tavakat vagy felszín alatti tóhálózatot találnak, az arra utalhat, hogy folyékony víz már évmilliókkal, vagy akár 3-0,5 milliárd évvel ezelőtt is létezhetett a bolygón, amikor a Mars még lakható planéta lehetett. Ez alapján felvetődhet a kérdés, hogy vajon az élet bármely, a Marson oly régen kifejlődött formája képes volt-e életben maradni mostanáig – fejtette ki Orosei. Hozzátette: „senki sem meri megjövendölni, lehet-e ott bármilyen összetett élet”.

Forrás: hirado.hu / MTI / sciencemag.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 173 megtekintés

Videó: 52 650 152 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534535

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh