Az Egyesült Államok szigorúan visszafogta a tálibok elleni dróntámadásait Pakisztánban, miután az ázsiai ország kormánya önmérsékletet kért Washingtontól a tálibokkal folytatott tárgyalásai idejére.

Ezt kérték, és mi nem mondtunk nemet" - idézett a The Washington Post című amerikai lap név nélkül egy amerikai tisztségviselőt. A pilóta nélküli robotrepülőkkel végrehajtott csapásokat decembertől ritkította meg Washington.

Az amerikai kormányzat mindazonáltal értésre adta, hogy továbbra is végrehajt dróntámadásokat, ha közvetlen veszély fenyegeti Pakisztánban amerikaiakat, vagy ha látókörbe kerülnek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetői.

Pakisztánban a lakosság vegyesen viszonyul a drónokkal végrehajtott támadásokhoz: akadnak, akik üdvözlik ezeket, mert hatékonyabbak, mint más katonai eszközök, mások viszont ellenzik a módszert, mert annak célirányossága ellenére polgári áldozatokat is szed, rettegésben tartja lakosságot és sérti Pakisztán szuverenitását.

Egy brit központú szervezet jelentése szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által tavaly végrehajtott dróntámadások mindössze négy civil áldozatot szedtek, a legkevesebbet 2004, a drónprogram kezdete óta. Maga a pakisztáni miniszterelnök, Navaz Sarif azt hangoztatja, hogy dróntámadások leállítását akarja elérni.

Forrás: asiaport.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Amerikai terrorizmus: Élet drón-halállal Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 019 megtekintés

Videó: 52 650 114 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534533

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh