http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/10765-sokkal-gyorsabban-olvad-a-gronlandi-jeg#sigProIdf3ba4ced54
A folyamat pedig a jelek szerint már visszafordíthatatlan.
A klímaváltozással és a tengerszint várható emelkedésével foglalkozó kutatók jó ideje igyekeznek pontosabban felmérni a grönlandi jégtakaró olvadásának ütemét, ez ugyanis véleményük szerint kellő előrejelzést biztosít számunkra a globális folyamatok várható alakulását illetően. Egy új anyag szerint az olvadás üteme jóval gyorsabb, mint az korábban gondoltuk.
Az Ohio Állami Egyetem csapata tette közzé tanulmányát, amelyben (a korábbiaktól eltérően) Grönland délnyugati részére koncentráltak, ahol nem található nagyszámú jelentősebb gleccser. Korábban a hasonló munkákban a szakemberek inkább a délkeleti és északnyugati régiókat vették részletesebben szemügyre, itt ugyanis a gleccserek tanulmányozásával megfigyelhették, hogy a leszakadó jégdarabok miként omlanak (jutnak végül el) a tengerbe, hozzájárulva a folyamat felerősödéséhez. A most megjelent anyagban viszont azt mutatták ki (a partmenti régiók GPS-adatainak részletes vizsgálatával), hogy a trend (amely egy korábbi munka eredményei szerint évente 280 gigatonna jeget juttat a tengerbe, ezzel 0,8 milliméterrel megnövelve annak szintjét) sokkal gyorsabban zajlik, jellemző adatként pedig azt említették meg, hogy 2003-hoz képest 2012-re már négyszer nagyobb mennyiség olvadt el.
A tanulmányban kiemelik, hogy bár a jégtakaró a múltban több alkalommal is eltűnt (hiszen itt tulajdonképpen egy ciklikus jelenségről van szó, amely nagyon hosszú időskálán is felvázolható, mivel ez gyakorlatilag örök idők óta zajlik), ezúttal mégis eltérő a helyzet, mivel maga a légkör is jóval melegebb a korábbiaknál. Az oszcillációk bizonyított jelenléte ellenére tehát valóban komoly változásról beszélhetünk, ráadásul a jelek szerint már túl vagyunk azon a ponton, ahol ez még visszafordítható lenne, tehát mindössze abban bízhatunk, hogy valamilyen módon alkalmazkodni tudunk majd a megváltozott körülményekhez, egyben pedig némileg enyhíthetjük a további következményeket.
Fontos körülmény, hogy a bolygó 10 legnagyobb városából 8 közvetlenül a parton helyezkedik el, ráadásul a teljes lakosság csaknem fele él olyan területen, amelyet veszélyeztethet a tengerszint emelkedése.
Forrás: sg.hu / news.osu.edu / gracefo.jpl.nasa.gov