Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorista szervezetet nevezte meg Oroszország fő ellenségének az orosz külügyminiszter szerdán egy rádióműsorban.

Szergej Lavrov kérdésekre válaszolva azt mondta, hogy "ha másért nem, azért, mert (az Iszlám Állam) soraiban oroszok, a FÁK-országok állampolgárai, európaiak és amerikaiak százai harcolnak", akik hazatérve "piszkos dolgokat" művelnek.

Az orosz külügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy nem lát fenyegetést Kína részéről, amellyel Oroszország stratégiai kapcsolatokat épít. Az orosz-amerikai kapcsolatokról szólva közölte, hogy az országa és az Egyesült Államok kapcsolataiban meglévő problémákat tárgyalásos úton kell rendezni.

Az orosz diplomácia vezetőjének az állami Szputnyik rádió, a Gazprom médiavállalatához tartozó Eho Moszkvi és a magánkézben lévő Moszkva beszél című rádiócsatornák vezető munkatársai és a hallgatók tettek fel kérdéseket a legfontosabb külpolitikai témákban.

Lavrov azt mondta, nem tud arról, hogy tervben lenne az orosz és az amerikai elnök találkozója. "Ha ebben Barack Obama érdekelt lesz, meg vagyok győződve róla, hogy Vlagyimir Putyin válaszolni fog" - mondta Lavrov a három orosz rádióállomás által sugárzott műsorban.

Oroszország és az Egyesült Államok viszonya az ukrán válság kirobbanása óta romlott meg erőteljesen.

Lavrov közlése szerint Moszkvát nem a nyugati szankciók aggasztják (amelyeket a Kreml Ukrajna-politikája és a Krím félsziget tavaly márciusi elcsatolása miatt vezettek be Oroszországgal szemben), hanem "elsősorban az Európai Unióval és persze az Egyesült Államokkal" fennálló kapcsolatainak állapota aggasztja. Szerinte Oroszország egyáltalán nem érdekelt abban, hogy állandó válság jellemezze ezeket a kapcsolatokat.

A külügyminiszter Oroszország és Irán kapcsolatai és az orosz fegyverszállítás felújítására reagálva kijelentette, hogy sem Moszkvának, sem Teheránnak nincs szüksége orosz-iráni katonai szövetségre. Ennek nincs realitása sem, és nem kaptak ilyen ajánlatot Teherántól - tette hozzá. Megerősítette ugyanakkor, hogy Oroszország növelni fogja haditechnikai együttműködését Iránnal, és jónak minősítette a kilátásokat ezen a területen.

Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt hétfőn oldotta fel az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszerek Teheránnak történő szállítására 2010-ben elrendelt tilalmat.

Ezt a lépést az orosz külügyminiszter azzal indokolta, hogy Oroszország nem szeretné, ha Irán Jemen sorsára jutna és "törvényellenes erők" támadásának célpontjává válna.

Lavrov kijelentette: nem bizonyosodtak be azok a spekulációk, hogy Izrael robotrepülőgépeket akarna szállítani Ukrajnának. Korábban az izraeli sajtóban elterjedt, hogy válaszul az Sz-300-as rakétarendszerek Iránnak való szállítására a zsidó állam fegyvereket küldene Ukrajnába.

Arra az ukrán válsággal kapcsolatban feltett hallgatói kérdésre, hogy Moszkva miért nem ismeri el a szakadárok által Délkelet-Ukrajnában önkényesen kikiáltott Új Oroszországot, Lavrov azt felelte: "Azt akarjuk, hogy Ukrajnában béke és nyugalom legyen. Ennek érdekében meg kell őrizni az egységét és nem szabad megengedni, hogy darabokra szakítsák." A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség online tudósítása szerint Lavrov utalt rá, hogy Európában "itt-ott" megjelentek ilyen elképzelések azon államokban, amelyeknek a második világháború eredményeként területük egy részét a jelenlegi Ukrajnának kellett átengedniük. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ukrajna csak régióinak és kultúrájának sokszínűségét elismerő államként létezhet. Szerinte Kijevnek fel kellene hagynia "a makacs ukránosítással" is.

Nagyija Szavcsenko Moszkvában vizsgálati fogságban lévő ukrán pilótanő sorsával kapcsolatban úgy vélte, hogy a februári minszki megállapodás keretében az orosz tévések halálában való részességgel vádolt katonanőt szabadon engedhetik, de ügyének el kell jutnia a bírósági szakaszba.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 619 megtekintés

Videó: 52 650 314 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534558

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh