A környező települések elárasztásával fenyegetnek a Tibeti-fennsík gleccsertavai - figyelmeztetnek a kutatók a témában született eddigi legátfogóbb tanulmányban.

Egy svájci és kínai szakemberekből álló kutatócsoport a régió 1300 gleccsertavánál - a jégárak völgyében kialakuló, kőzetes üledékkel körülhatárolt tavaknál - végzett vizsgálatokat és megállapította, hogy azok 16 százaléka (210) jelentene komoly fenyegetést a környező településekre, ha kiöntene a medréből.   

A szakemberek szerint számos tényező kiválthatja egy gleccsertó "kitörését". A tibeti régióban az egyik leggyakoribb kiváltó ok a gleccser meredek lejtőjéről a tóba zuhanó jéglavina lehet, amely hatalmas hullámokat generálhat.   

"Az instabil tavak jelentős része ugyanakkor túl messze van az ember lakta területektől" - mondta el Simon Allen, a Zürichi Egyetem munkatársa az Európai Földtudományi Egyesület (EGU) bécsi közgyűlésén.   

"A csaknem kétezer tóból mindössze 210 jelent potenciális fenyegetést az emberi településekre. Ez ugyanakkor fontos információ a helyi törvényalkotók számára azzal kapcsolatban, hogy mely tavakra összepontosítsák a figyelmüket" - tette hozzá a kutató, aki a pekingi Tibeti-fennsík Kutatóintézet munkatársaival végzett vizsgálatokat a fennsíkon.   

A kutatók által a legveszélyesebbnek ítélt harminc tavat rangsoroló lista élén a Cirenmaco áll, amelyhez három jelentős természeti katasztrófa is kötődik az elmúlt száz évből. 1981-ben 200 ember halt meg a tó áradásakor.   

"Az ilyen típusú tanulmányokat 5-10 évente meg kellene ismételni, mert ezek a tavak folyamatosan nőnek, miközben újak is keletkeznek" - jegyezte meg Allen. Hozzátette: ezt a tanulmányt a Tibeti-fennsíkot körülölelő ázsiai hegyvonulatok térségében is meg kellene ismételni, ugyanis ezeken a területeken rengeteg pénzt áldoznak a gleccsertavak kiáradását érintő projektekre, melyeket épp ilyen jellegű tanulmányokkal kellene kezdeni, hogy a pénzek ne vesszenek oda a rosszul megválasztott területek vagy tavak miatt.

Forrás: MTI / bbc.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 811 megtekintés

Videó: 52 643 066 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534241

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh