Családban élő fiatal törpemalacok és kutyák emberekkel való kommunikációs viselkedését hasonlították össze az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) - Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTA) Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport és az ELTE Etológia Tanszék kutatói az Animal Cognition című folyóiratban most megjelent tanulmányban.

 A kutatásból kiderült, hogy a közvetlen emberközelben nevelt törpemalacoknál spontán megjelennek kutyákhoz hasonló szociális-kommunikációs viselkedési formák, de fajra jellemző sajátosságukból kifolyólag kevésbé fogékonyak az emberi jelzésekre, és néha inkább a saját stratégiájukat követik - közölte az egyetem szerdán az MTI-vel.   

A kutatók két viselkedéses tesztben vizsgáltak fiatal családi kutyákat és törpemalacokat. Az első vizsgálatban a kutatók megfigyelték, hogyan viselkednek az állatok a kísérletvezetővel élelem jelenléte nélkül, majd miután kaptak tőle pár falat ennivalót. Miután enni kaptak, a malacok és a kutyák is többet fordultak az ember felé és gyakrabban értek hozzá, többször néztek fel az arcára. Érdekes különbség viszont, hogy ha nem vártak élelmet, akkor csak a kutyák néztek az emberi arcra, a malacok nem.   

Egy másik tesztben az állatok két rejtekhely közül választhattak többször egymás után. A kísérletvezető mindig mutatással jelezte, hogy a kettő közül melyik tartalmaz élelmet. Úgy, hogy előzetesen nem tanították az állatokat erre, csak a kutyák követték a mutatást, a malacok nem. Viszont a malacok sem véletlenszerűen választottak, csak a szociális jelzés helyett ők inkább egy oldalválasztós stratégiát követtek, ugyanahhoz a rejtekhelyhez mentek újra és újra.   

A tanulmány, amely a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), az MTA Lendület program és az ELTE támogatásával valósult meg, az Animal Cognition-ben jelent meg Comparing interspecific socio-communicative skills of socialized juvenile dogs and miniature pigs címmel.

Forrás: springer.com/journal / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 451 519 megtekintés

Videó: 51 273 680 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7346254

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh