http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/12113-30-millio-eve-valtozatlanul-folyik-a-nilus#sigProId34499d34af
Egy tanulmány alátámasztja azt az elméletet, miszerint a Nílus jóval régebbi korból származik.
A Nílus a Föld egyik természeti csodájaként áll az emberiség rendelkezésére hosszú évezredek óta, azonban eredete és eddigi története kapcsán több eltérő elmélet áll szemben egymással. Egy most közzétett tanulmány eredménye arra utal, hogy az eredetet illetően jóval régebbre kell visszamennünk az időben, mint ahogy azt eddig gondoltuk.
A Texas Egyetem oldalán közzétett bejelentésben arról olvashatunk, hogy a kutatócsoport tagjai szerint a folyó nagyjából 30 millió éves múltra tekint vissza, ami egyedülállóan hosszú történetet jelent, hiszen a legtöbb hasonló folyam idővel mind irányát, mind pedig egyéb jellemzőit tekintve alapos változásokon megy keresztül. Ez azonban a Nílus esetében nem így történt, erre pedig a mélyebb rétegekben lezajló folyamatok lehetnek elsősorban felelősek. A rivális elmélet szerint a hatalmas (és meglehetősen hosszú) folyó 6 millió évvel ezelőtt jött létre, az új, frissített geológiai modellek, valamint az etiópiai fennsíkról vett vulkanikus kőzetminták összehasonlítása a helyben található példányokkal, azonban azon következtetés levonására késztette a szakembereket, hogy az életkort inkább 30 millió évben kell meghatározni.
A magyarázat alapján a földköpenyben létező, jó ideje gyakorlatilag változatlanul zajló folyamat a felelős a Nílus nagyjából változatlan alakjáért és irányáért, ez a futószalagszerű folyamat ugyanis a mintegy 1,5 kilométer magasan húzódó Etióp-magasföld keletkezését eredményezte. Ez a magasságbeli különbség az oka annak, hogy a Nílus iránya nem változott elsősorban nyugativá, vagyis a folyó akár 30 millió éven keresztül is nagyjából ugyanazon jellemzőket vonultatta fel – igaz, a vízgyűjtő medencét illetően már jóval több változást vázolhatunk fel, ez azonban nem eredményezte a folyam radikális módosulását.
A kutatók az elkövetkező időszakban több másik folyó, így például a Jangce és a Kongó, esetében is szeretnének ugyanezen eljárásra alapozva további következtetéseket levonni, így hamarosan ezek korát és eddigi történetét illetően is újabb információkat kaphatunk majd meg.
Forrás: sg.hu / news.utexas.edu