A három nagy amerikai televízió csatorna Szíriáról szóló anyagainak 94 százalékában nem említi meg, hogy az al-Kaida terrorszervezet is jelen van a közel-keleti országban harcoló felkelők között - jelentette a Media Research Center (MRC) amerikai médiafigyelő szervezet.

Az MRC szerint a három nagy tévétársaság, az ABC, a CBS és az NBC az augusztus 21-én Damaszkusz környékén elkövetett gáztámadás óta 171 alkalommal foglalkozott a szíriai helyzettel. Ebből azonban mindössze 11 hírben említették meg, hogy a szíriai ellenzék soraiban a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásért is felelős al-Kaidához köthető radikális iszlamisták is harcolnak.

Elemzők tényként kezelik, hogy a szíriai ellenzék soraiban egyre több a radikális iszlamista, két felkelőcsoport - az an-Nuszra Front és az Iraki és Szíriai Iszlám Állam - nyílt kapcsolatot vállal az al-Kaidával.

A washingtoni kongresszus a jövő héten dönt arról, hogy az Egyesült Államok indítson-e katonai akciót a szíriai kormányerők ellen az augusztusi gáztámadás miatt, amit Washington szerint Bassár el-Aszad elnök erői követtek el. Sokak szerint a kormányerőkre mérendő csapás a radikális csoportok helyzetét is javíthatja a közel-keleti országban.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzéseink:

Az alternatív média miatt késik a Szíria elleni háború

Kattintson ide...

A média szerepe korunk háborúiban Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 407 megtekintés

Videó: 52 654 626 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535188

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh