Kínában több tízezer jüan bírságot is fizethetnek azok a városi szülők, akik a törvényt megsértve második vagy harmadik gyermeket is vállalnak, ám a büntetésből befolyt pénz sorsa, rendeltetése ismeretlen - derül ki az elmúlt napok kínai sajtójelentéseiből.

A közelmúltban egy Csöcsiang tartományi ügyvéd fordult az ország 31 tartományi jogú kormányzatához a kérdéssel, mire fordítják az úgynevezett "társadalmi gondoskodás" díját, ám mindössze 17 helyről kapott információt és csupán arra vonatkozóan, hogy mennyi volt a bevételük. Náluk tavaly összesen 16,5 milliárd jüan (620 milliárd forint) folyt be e bírságokból.

A jelentős arányú elutasításról szóló hírekre reagálva megszólalt az országos egészségügyi és családtervezési felügyelet, sürgetve a helyi szerveket, hogy hozzák nyilvánosságra a pénz sorsát.

A helyzetet máris körbelengi a gyanú, amely szerint egyes kormányzatok, hivatalnokok nem szabályszerűen jártak el, a büntetés pedig helyenként fontos bevételi forrássá és ezzel céllá vált eszköz helyett.

A helyi kormányzatok meglehetősen nagy szabadságot kaptak a maguk rendelkezései, az összegek meghatározása terén, de a befolyt pénz útja kötelezően a költségvetésbe kell hogy vezessen.

A bírságok nem a családtervezési hivatalok bevételei, nem azok működési költségének fedezete, mivel azt elvben a kormányzati büdzsé tartalmazza. A befolyt összegekből az eredeti szándék szerint közcélú szolgáltatásokat, gyermekeket szolgáló projekteket kell finanszírozni - hangzott a hivatalos válasz.

Több mint tucatnyi ügyvéd kérdésére kiderült az is, hogy megfelelő kapacitások híján az állami számvevőszék az elmúlt években nem vizsgálta e pénzek útját.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 233 megtekintés

Videó: 52 659 496 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535436

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh