http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/12163-meglepetes-erte-a-tudosokat-az-1946-ban-vegrehajtott-viz-alatti-atomkiserlet-helyszinen#sigProId9529692cfc
Visszatértek a tudósok a 73 évvel ezelőtti csendes-óceáni víz alatti atomkísérlet helyszínére, hogy feltérképezzék a tengerfenék sebeit. Az 1946. július 25-i kísérlet helyszíne a Bikini-atoll volt, ott hajtották végre az első víz alatti atomrobbantást – írta a BBC hírportálja.
A kráter ma is látható, amint a robbantáskor a felszínen úszó hajók roncsai is.
„Azért választották a kísérlet helyszínéül a Bikini-atollt, mert távol esik a lakott területektől és lagúnája jól járható” – mondta Art Trembanis, a Delaware-i Egyetem munkatársa, a feltérképezést végző kutatócsoport vezetője.
Két tesztet végeztek, az Able kódnevű teszt során a levegőből ledobott Gilda nevű, 23 kilotonna robbanóerejű bombát robbantották fel a víz felett, míg a Baker keretében a 21 kilotonna robbanóerejű Helen of Bikini nevű szerkezetet hozták működésbe az óceán felszíne alatt 27 méterrel. Utóbbi detonáció kétmillió tonna vizet, homokot és porrá zúzott korallt repített az ég felé.
A rendkívüli energiakiáramlás ellenére az expedíció előtt Trembanis úgy vélte, a megsebesített tengerfenék nagyobb részét azóta befedte az üledék.
Az óceánkutatókból, geológusokból, tengerrégészekből és mérnökökből álló kutatócsoport azonban markáns mélyedést talált a helyszínen.
Szonár segítségével térképezték fel a 800 méter átmérőjű, nagyjából 10 méter mély krátert. Eredményeiket az Amerikai Geofizikai Társaság konferenciáján mutatták be.
„A nyolcvanas évek végéig, a kilencvenes évek elejéig kellett várni, hogy a búvárok megközelíthessék a területet. Akkoriban csak néhány roncsot voltak képesek megnézni. Most fejlett szonártechnológiát használtunk, a teljes helyszín fel tudtuk rajzolni. Akkora a különbség, mintha a zseblámpa fényénél vagy napfényben, teljes megvilágításban tekintenénk meg a Grand Canyont. Látjuk a roncsok elhelyezkedését és azt is, hogy a bomba okozta seb még nem gyógyult be” – magyarázta Trembanis a BBC-nek.
Az expedíciót azért is szervezték, hogy jobban megismerjék a környezeti károkat. Ugyan a radioaktivitás sokat mérséklődött, a kísérletben feláldozott hajók a mai napig szennyezik az óceánt.
A Saratoga nevű amerikai anyahajó tartályából most is szivárog az üzemanyag, a Nagato japán hadihajó üzemanyaga sok kilométeres csíkot hagyott. Ahogy a hajók a víz alatt szétesnek, a szennyezés egyre nagyobb gondot okozhat – tette hozzá Trembanis.
Forrás: mult-kor.hu / MTI / bbc.com