A Kaliforniai Egyetem Irvine-ban olyan RFID-technológiát alkalmaz, amely megakadályozza, hogy a műtéten átesett betegekben idegen tárgyakat, például törlőket hagyjon a feledékeny stáb.

A rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) nem csak arra jó, hogy az ellátási láncban azonosítsák a termékeket, hanem arra is, hogy megóvják a pácienseket az olyan műtét során elkövetett orvosi műhibáktól, amelyek miatt idegen tárgyak, leggyakrabban törlők maradjanak a testen belül.

A technológia ClearCount Medical Solutions fejlesztése figyeli a műtét során használt sebészeti eszközöket és kelléket, például az érszorítókat vagy törléseket. Az efféle biztonsági megoldás nagyon is indokolt, ha tudjuk, hogy minden 1500 hasi vagy mellkasi műtétből egyben a betegben marad valamilyen idegen test, a Journal of Robotic Surgery 2009-es jelentése szerint. Az ilyen műhibák újabb sebészeti beavatkozást eredményeznek, illetve további költségekkel, lassúbb felépüléssel, s az esetleges fertőzések következtében akár a halállal is számolni kell.

Az eszközök és kellékek RFID-s számbavétele sokkal biztonságosabb a betegeknek, mintha csak manuálisan ellenőriznék, hogy minden megvan-e a műtét végén is – közölte Dr. William Barron, az egyetem orvos-igazgatója, akit az eweek.com idézett. A műtétre bevitt valamennyi eszközt regisztrálja a rendszer, s ha valami a végén hiányzik, azt egy monitoron jelzi. Azaz az orvosi stáb, az orvosok és nővérek számára világos jelzést ad az eltérésről.

Ilyenkor azonnal ellenőrzik a beteget is, egy eszközzel, amely azonnal kimutatja, ha a testében maradt például egy törlőkendő, amelyet az RFID-számáról pontosan azonosítani lehet, így azt rögtön el is távolíthatják. Ezt az ellenőrzést elnézni sem lehet, mert az eszköz találat esetén piros fénnyel világítani kezd és hangjelzéssel is figyelmeztet. Barron szerint, amióta a technológiát használják, egyetlen oda nem való sebészeti tárgy sem maradt a megműtött betegek testében.

Forrás: computerworld.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

A vezető halál ok az orvosi kezelés Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 742 megtekintés

Videó: 52 642 974 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534236

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh