A magyar fejlesztőkből álló Poliloop győzelmével zárult a legnagyobb közép- és kelet-európai energetikai startup verseny, a PowerUp! hazai döntője, ezzel a szennyező műanyagok környezetbarát lebontását megoldó csapat lett az Év magyar startupja is - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a közép-kelet-európai régió 24 országának 425 kezdeti fázisban működő vállalkozása, köztük 360 startup adta be a jelentkezését idén az EIT InnoEnergy szervezésében hatodszor megvalósuló PowerUp! versenyre.  

Magyarországon csaknem harminc csapat indult el a megmérettetésen, közülük tízen jutottak be az országos döntőbe, amelyet online tartottak meg kedden. A versenyzőknek az ötfős, vezető nagyvállalati és innovációs szakértőkből álló zsűri előtt kellett bemutatniuk fejlesztésüket és azzal összefüggő piaci elképzeléseiket.  

Az első helyezett a Poliloop lett, ők képviselhetik Magyarországot az energiahatékonyság, energiatárolás, mobilitás, körforgásos gazdaság, az okostechnológiák és az okosvárosok területét érintő újításokra fókuszáló versenysorozat nemzetközi döntőjében.  

A magyar döntő nyertese a nemzetközi fináléban a versenyben részt vevő másik 23 ország helyi győztesével mérkőzik meg a fődíjakért. Az első helyért 50 ezer, a másodikért 10 ezer, a harmadikért pedig 5000 euró jár, valamint különdíjakat is elnyerhetnek a versenyzők.  

A közlemény szerint Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Hungary vezetője hangsúlyozta, céljuk a legjobb innovációk piacra segítése, ezért az InnoEnergy befektetésére mindegyik döntőbe jutott csapatnak van lehetősége a következő hónapok tárgyalásai során.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 944 megtekintés

Videó: 52 644 787 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534325

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh