Az Erdő álma címmel hirdette meg az idén országos vers- próza- és meseíró pályázatát a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint az ötödik alkalommal meghirdetett pályázatra várják minden Magyarországon, vagy a környező országokban élő magyarajkú diák jelentkezését. A koronavírus-járvány miatt az idén meghosszabbított határidőig, június 15-ig nyújthatók be az írások, amelyeket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálja el: a zsűri elnöke Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész, tagjai Finta Éva József Attila-díjas költő, Kozák Mari költő, meseíró, Hajnal Éva költő, Jóna Dávid költő, Kardos M. Zsöte költő és Balku László író, újságíró.  

A szervezők arra kérik a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekeket, fiatalokat, hogy írják meg a természetben tapasztalt élményeiket versben, prózában vagy mesében. "Célunk, hogy közelebb hozzuk hozzájuk a természetet és arra biztassuk őket, hogy minél többet kiránduljanak az erdőkben. A témaválasztás szabad, de a pályaműnek valamilyen formában mindenképpen kapcsolatban kell lennie az erdővel, a természetes környezettel" - idézte a közlemény Marincsák Ibolya egyesületi elnököt, főszervezőt.  

Minden kategória első hat helyezettje értékes jutalomban részesül, a helyezett pályaműveket könyvben is megjelentetik. A kötetet és a pályázatot már harmadik éve támogatja az Agrárminisztérium - jelezték, hozzátéve: a felhívásra tavaly 1316 pályamunka érkezett, közülük az előválogatás után 855 került érdemi elbírálásra a zsűri elé.  

A pályázatra a nagyerdoertegyesulet.hu és a facebook.com/debreceninagyerdoert címeken lehet jelentkezni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 839 megtekintés

Videó: 52 639 960 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533932

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh