Ezt sugallja egy új becslés, miközben gépi tanulás révén azonosítottak be 50 új példányt.

A Tejútrendszer összetételével kapcsolatban jó ideje tudjuk, hogy a csillagok száma jóval nagyobb, mint ahogy azt korábban gondoltuk. Egy új tanulmány eredménye azonban arra utal, hogy a szabadon közlekedő exobolygók száma még ezt is meghaladhatja, ami komoly meglepetés lenne.

A részletes munka a napokban jelent meg az interneten, az Astronomical Journal oldalán. Ebben arról olvashatunk, hogy bár jelenleg nem sokat tudunk a csillaghoz nem kötődő, a galaxisban tulajdonképpen szabadon száguldozó bolygókról, azok születésének körülményeiről, az ilyen planéták száma akár több 10 milliárd, vagy akár több billió is lehet.

Problémát jelent, hogy észlelésük egyáltalán nem könnyű, viszont néhány éven belül egy új küldetés rajtol majd el, amely az égbolt számára kijelölt részét figyeli majd, éppen az ilyen objektumok után kutatva. A mostani becslés történetesen ezen, a Roman Galactic Exoplanet Survey (RGES) névre hallgató projekt előkészítésének részeként született meg, hamarosan azonban konkrét eredményekben gyönyörködhetünk majd.

A NASA a tervek szerint 2025-ben indítana útnak egy újabb űrteleszkópot, amely a Nancy Grace Roman Space Telescope nevet kapta meg. Ezzel az eszközzel az ilyen és hasonló bolygókat detektáljuk majd, mégpedig a jelenlegi remények szerint több száz példányt, ebből a korlátos számú példából pedig általános jelentőségű következtetéseket vonhatunk majd le a globális számra és gyakoriságra nézve.

Jelenleg mindössze néhány hasonló égitestet ismerünk, a katalógus alapos kibővítésével azonban jóval könnyebb lesz a dolgunk, ezzel pedig egy új határvidék jöhet létre, legalábbis a bolygókutatás területén. A teleszkóp a galaxis magjáig tartó szeletet, egy nagyjából 24 ezer fényévre rúgó területet vizsgálna, hónapokon keresztül vizslatva ugyanazon régiót, hogy a száguldozó bolygók lenyomatára bukkanjon, ahogy azt a beágyazott videóban illusztrálják.

A Warwick Egyetem arról adott hírt, hogy most először gépi tanulás segítségével azonosítottak be 50 további exobolygót. Ezzel a mesterséges intelligencia ezen a téren is igazolta létjogosultságát, kiszűrve a fals eredményeket a Kepler és a TESS adatbázisában. A találatok között a Földnél kisebb és a Neptunusznál nagyobb példányok is szerepelnek, ennél azonban a fontosabb, hogy a jövőben több eltérő módszerrel is visszaigazolhatják majd a jelölteket.

Forrás: sg.hu / iopscience.iop.org / warwick.ac.uk

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 574 megtekintés

Videó: 52 651 656 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534888

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh