http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/8343-uj-kuzdoter-a-komloi-sportcsarnokban#sigProIdb2eb35eacf
Két hónap alatt teljesen kicserélik a küzdőtér burkolatát a komlói sportcsarnokban. Az új padló legalább harminc évig használatban marad, hasonló korú elődjét pedig a szurkolók emléktárgyként hazavihetik.
Több mint három évtizede koptatják a sportolók a komlói városi sportcsarnok padlóját, ami mostanra igencsak megérett a felújításra. Az 1985-ben lerakott burkolat több helyen megrepedezett, beszakadt és a korábbi évek beázásai is károsították. Igazi és tartós megoldást csak a teljes csere jelent, amihez azonban jelentős forrásokra van szükség. Ezt legnagyobb részben a társaságiadó-felajánlásokból tudta az épületet használó Komló Sport Kft. előteremteni. Az összesen 43 millió forintos beruházási költség 70%-a származott sikeres TAO-pályázatból, míg a fennmaradó részt az önkormányzat saját erőből állja.
Néhány nappal a Komlói Bányász kézilabdázóinak utolsó szezonbéli bajnoki meccse – és győzelme – után a munkások vették át a helyüket a csarnokban. Felbontják és újra cserélik a teljes padlószerkezetet: nem csak a parkettát, hanem az azokat tartó párnafákat is. Az új padlóburkolat a mostanihoz hasonlóan többfunkciós lesz. Hiszen nem csak a Bányász meccseit rendezik a sportcsarnokban, hanem a város számos nagyrendezvényét is a kolbásztöltő fesztiváltól az expóig.
„Az új padló reményeink szerint legalább harminc évig szolgál majd” – bizakodott Polics József polgármester. „Eközben a régi sem tűnik el nyomtalanul. Sok szurkoló kérte, hogy hazavihessen egy-egy darabot a sok csatát megélt pályaborításból. Erre igyekszünk is lehetőséget biztosítani mindenkinek, hiszen számos különleges emlék fűződik hozzá.
A munkát a korábban a KBSK tornacsarnokának a padlóját is kiváló minőségben felújító komlói vállalkozás végzi. A műszaki átadás a tervek szerint június végén várható, így a következő bajnoki szezonra már a csarnokban lehet megkezdeni a felkészülést.
Forrás: Komló Város Önkormányzat