Világszerte gyors ütemben növekedtek a gleccsertavak az elmúlt néhány évtizedben - állapították meg brit kutatók, akik műholdfelvételekre alapozták eredményeiket.

A szakemberek több mint negyedmillió műholdfelvételt elemezve nézték meg, hogy az olvadó gleccserek völgyében kialakuló tavakra milyen hatással van a globális felmelegedés és egyéb folyamatok - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.   

A képek tanúsága szerint a gleccsertavak száma 53 százalékkal emelkedett 1990 és 2018 között: a 14 ezer 394 gleccsertó csaknem 9 ezer négyzetkilométernyi területet borít be a bolygó felszínén.   

Az adatok alapján a kutatók úgy becsülik, hogy a világ gleccsertavainak együttes víztérfogata 48 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, elérve a 156,5 köbkilométert.   

"Az eredményeink megmutatják, hogy a Föld felszíni rendszerei milyen gyorsan reagálnak a klímaváltozásra" - mondta Stephan Harrison, az Exeteri Egyetem éghajlat- és környezetváltozással foglalkozó professzora, hozzátéve, hogy a tanulmányuk azért is jelentős, mert elsőként szolgál pontos adatokkal a világ gleccsertavainak együttes víztérfogatáról.   

A gleccsertavak fontos ívóvízforrásként szolgálnak a világ legszegényebb embereinek egy része számára, különösen Ázsia hegységeiben és Dél-Amerika egyes részein. Egyre nagyobb fenyegetést jelentenek azonban a gleccsertavak kitörése által okozott áradások, amelyek egész falvakat önthetnek el, elmoshatják az autóutakat, elpusztíthatják a csővezetékeket és egyéb infrastruktúrákat.   

Skandináviában, Izlandon és Oroszországban növekednek a leggyorsabban a gleccsertavak, ezek területe majdnem megkétszereződött a vizsgált időszakban. Mivel azonban a nagy részük viszonylag kicsi, a víztérfogatuk növekedése nem jelentős globális szinten.   

A Nature Climate Change című folyóiratban megjelent tanulmány szerint más területeken, például Patagóniában és Alaszkában a gleccsertavak jóval lassabb ütemben gyarapodnak, ám sokuk eleve nagy kiterjedésű, így a víztérfogatuk növekedése jelentős.   

Grönland északi részén a gleccsertavak gyors ütemben növekednek, ami összhangban van azzal, hogy az Északi-sarkvidék a globális átlagnál gyorsabban melegszik. Grönland délnyugati részén azonban néhány gleccser zsugorodott a vizsgált időszakban, ám ezek a tavak gyakran már eleve kiszáradóban voltak.

Forrás: MTI / theguardian.com / nature.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 626 megtekintés

Videó: 52 643 607 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534267

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh