http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/13333-kiderult-pislogassal-mosolyognak-rank-a-macskak#sigProId4bfcc084ed
Szeretjük azt hinni, hogy a macskák tulajdonképpen magasról tesznek arra, hogy mit csinálunk, hogy vagyunk, egészen addig, amíg megetetjük őket, és néha megkapják a simogatást, amikor éppen igényük van rá. Pedig kutatások sora bizonyította már, hogy ez egyáltalán nem így van: a macskák is szeretnek minket, csak az a baj, hogy kevésbé értjük meg a testbeszédüket.
A Sussexi Egyetem kutatása most kimutatta, hogy mivel a macskák úgy mosolyognak, hogy lassan összeszűkítik a szemeiket, nekünk is így kellene viszonozni a gesztust: nem emberi mosolygással, hanem ilyen macskamódon. A macskák és az emberek ilyen módon tudnak kommunikálni egymással, és a kutatás kimutatta azt is, hogy az állatoknak azonnal rokonszenvesebbé váltak azok az emberek, akik így próbálták felvenni velük a kapcsolatot – írja a ScienceAlert.
A szakértők szerint a macskáknál ez az összehúzott szem és lassú pislogás ugyanazt jelenti, mint az embereknél a mosolygás. Ha hasonlóan kommunikálunk, azzal azt jelezzük számukra, hogy nyugodtan közelebb jöhetnek, nyitottak vagyunk egy kis interakcióra.
A kutatók két kísérletet végeztek, az egyikben azt videózták, mi történik, ha a gazdi leül egy méterre a nyugodtan fekvő macskájától, és nyugodtan, lassan pislog rá. Az eredmény szerint a macskák gyakrabban pislogtak vissza így, ha a gazdi is ezt a cselekvést folytatta.
A második kísérletben a kutatók csinálták ugyanezt, aminek az volt a lényege, hogy a macskák korábban még nem talákoztak velük, tehát idegeneknek számítottak. Itt is gyakrabban pislogtak a cicák is, de az is megfigyelhető volt, hogy nagyobb eséllyel mentek oda a kutatókhoz, és hagyták magukat megsimogatni is.
Ez volt az első kutatás, ami ezt a macska-jelnyelvet vizsgálta, de valószínűleg nem az utolsó – a kutatók szeretnék felfedezni részletesebben, hogyan kommunikálnak a cicák az emberekkel.
Forrás: 24.hu