Egy a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kifejlesztett okostelefonos alkalmazás segítségével egyszerűen eldönthetik a szülők, mit tegyenek, ha gyermekük lázas, és ne adjanak feleslegesen lázcsillapító gyógyszert nekik - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A PTE tájékoztatása szerint Szőke Henrik csecsemő- és gyerekorvos, az intézmény egyetemi adjunktusa, megbízott tanszékvezetője mintegy 20 tagú csapatával - mások mellett orvosokkal, egészségügyi, szociológiai és pedagógiai szakemberekkel, programozókkal és tapasztalt szülőkkel - fejlesztette ki a FeverFriend (LázBarát) nevű alkalmazást.  

Az okostelefonokra ingyenesen telepíthető, magyar és angol nyelven elérhető döntéstámogató applikációról a szakember az egyetem portáljának, az univpecs.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a ma elfogadott orvosszakmai protokoll szerint csak kivételes helyzetekben kell lázat csillapítani, akkor, ha megsérül az idegrendszeri hőközpont, agyi nyomásfokozódás lép fel, vagy a páciensnek ritka szívbetegsége van.  

Közölte: a tapasztalatok szerint abban az esetben, ha a lázat gyógyszeresen csökkentik a betegek, a legtöbb esetben az immunrendszer működését is részben visszafogják.  

Szőke Henrik szerint a LázBarát alkalmazással nagy biztonsággal besorolható a beteg lázas állapota alacsony, közepes és magas kockázatú típusba, ami azért fontos, mert a szülők összekeverik a láz magasságát és a lázat kiváltó ok súlyosságát.  

Felhívta a figyelmet arra, hogy enyhe hőemelkedés is jelezhet súlyos betegséget, például egy agyhártyagyulladás kezdetét, és egyszerű vírusos fertőzés is járhat nagyon magas, 40 fokos lázzal.  

Az alkalmazás figyelembe veszi, hány napja lázas a gyerek, hány éves, mekkora a súlya, milyen magas a légzés- és pulzusszáma, milyen a bőre állapota, mikor ivott, mikor hányt, majd javaslatot tesz házi gyógymódok (folyadékbevitel, langyos fürdő, borogatás) alkalmazására is.  

Szőke Henrik közölte: az applikáció kifejlesztésében részt vett az Országos Mentőszolgálat, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a Pécsi Tudományegyetem, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezete és a német Witten/Herdeckei Egyetem.  

Az applikáció december óta elérhető éles verziójának már több száz regisztrált felhasználója van - nyilatkozta a szakember.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 344 megtekintés

Videó: 52 645 228 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534340

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh