http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/15217-nemzetkozi-kiallitassal-es-emlekeremmel-is-tisztelegnek-az-iden-120-eves-halasi-csipke-elott#sigProIda716eabbac
Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt.
Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: május 6-án nyílik meg a városban már hagyományos nemzetközi csipkekiállítás, amelynek díszvendége Horvátország lesz. Az itt készült kézimunkák között kiemelt helyen mutatják majd be a Kiskunhalas testvértelepülésén, a csipke városának is nevezett horvátországi Lepoglavában készült munkákat.
A három héten át látogatható tárlathoz kapcsolódóan a magyarországi csipkekészítők körében meghirdetik az Öltözetünk dísze a csipke című pályázatot. A felhívásra olyan különféle technikákkal készült csipkéket várnak, amelyek a hagyományos és a modern öltözetet egyedivé, különlegessé teszik. Egyebek mellett gallért, zsabót vagy mandzsettát tervezhetnek a jelentkezők, de elfogadnak csipkével díszített ruhákat is. Valamennyi pályamunkát bemutatják majd a kiállítás ideje alatt.
A Csipkeház elképzelései között egy "120 éves a halasi csipke" felirattal ellátott emlékérem kibocsátása is szerepel, amelyiknek egyik oldalán Pajorné Berta Györgyi köralakú csipketerve lesz látható, a Fantáziavirágos elnevezésű. Az érem másik oldala pedig Dékáni Árpád és Markovits Mária szobrát jeleníti majd meg.
Az intézmény tervei között szerepel egy színes, képekkel gazdagon illusztrált, új, a halasi csipke történetét bemutató album kiadása is.
Az igazgató beszámolt arról is, hogy a halasi csipke a közelmúltban állandó tárlatot kapott Lakiteleken, az új Hungarikum kiállítóházban. Ezen kívül a Csipkeház és a Halasi Csipke Közalapítvány felkérést kapott egy időszaki kiállítás megrendezésére Székesfehérváron, az Aranybulla 600. évfordulójára szervezett programsorozat keretében. Továbbá ősszel Belgiumban, az év végén pedig Budapesten mutatják majd be a halasi csipkét.
Mint mondta, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum műhelyében jelenleg 11 csipkevarró dolgozik. Amellett, hogy emléket állítanak és bemutatják a csipkevarrás folyamatát értékesítésre is készítik a csipkét.
Szécsiné Rédei Éva hangsúlyozta, hogy maga a kész csipke és a készítés technikája is védett, amely csak Kiskunhalason tanulható. A hatvan különféle öltéssel varrt halasi csipke alapjainak elsajátításához legalább egy év, a nagyobb munkák készítéséhez azonban három-négy év tanulás és gyakorlás szükséges - mondta.
Az intézményvezető emlékeztetett, a halasi csipke megálmodója Dékáni Árpád, a helyi református gimnázium rajztanára volt, aki 1902-ben készítette el az első mintarajzokat. Ezek alapján a kiskunhalasi származású Markovits Mária varrónő alkotta meg a csipkéket, a hímzésből továbbfejlesztett egyedülálló technika alkalmazásával. Az első halasi csipkéket 1902 decemberében a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatták be. A magyar varrott csipke újszerűen hatott, és külföldön is hamar kedveltté vált, hiszen korábban főként a vert csipkét készítették.
Forrás: MTI