A szakértők úgy vélik, hogy a közösségi platformok és a mobil eszközök segítségével megvalósuló információcsere olyan erősen fog hatni a gazdasági fejlődésre, mint korábban az iparosodás vagy a digitalizáció.

"Ez az átalakulás ugyanolyan meghatározó, mint a könyvnyomtatás feltalálása" - jelentette ki J.P. Rangaswami, a Salesforce vezető kutatója. Szintén ezt az álláspontot képviselte Dieter Kempf professzor, a BITKOM szakmai szervezet elnöke, aki közölte: jól láthatók ennek a gyors és nyílt kommunikációnak a széles körű hatásai. A BITKOM felmérése szerint a felhasználók és cégek kétharmada van jelen a közösségi hálózatokban, amiket aktív befolyásolási célokra használnak fel. Nem csak reklámokat és marketinganyagokat helyeznek el ezeken a platformokon, hanem felhasználják azokat a tömegek mozgósítására, a tartalom- és a véleménycserére is.

Egy másik felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek 13 százaléka vett már részt a termékek ki- vagy továbbfejlesztésében. Ugyanezt a segítségnyújtást a válaszolók 25 százaléka tartja a jövőben elképzelhetőnek. Kempf hozzátette: nem véletlen, hogy olyan társaságok, mint a Dell vagy a Tchibo, már napjainkban is a felhasználók segítségét kérik. Rangaswami hangsúlyozta, hogy az ötletcserének köszönhetően a jövőben számos jó dolog jöhet létre, a gazdasági szempontból értékes erőforrásokat optimálisan oszthatják majd el az emberek. A cél a hatékonyság növelése. Az Amazonon már minőség alapján értékelhetik a látogatók a termékeket, mindez pedig Wikipédia-hatás.

Stephen Prentice, a Gartner piackutatója nem akart találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy az erőforrás-optimalizációnak milyen nemzetgazdasági hatásai lehetnek. Akik ezekben a folyamatokban szerepet vállalnak, azok nem elsősorban a pénzért, hanem az életérzésért teszik. Már rég nem az okostelefonokról vagy a tábla PC-kről szól ez az egész, hanem a köréjük szervezett gazdasági modellekről. Ezek egyaránt magukba foglalják a hardvert, az operációs rendszert, az alkalmazott programokat, a hálózatokat és a megosztott információkat. "A technológia olyan választási lehetőségeket adott nekünk, amikre korábban soha nem volt példa" - szögezte le a szakember.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 149 603 megtekintés

Videó: 52 665 360 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535705

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh